o_19j6pqdgr1hrj13o41gkm3hqbjla.pdf

A zsebéből úgy vette elő az öngyújtót, mintha csak cigarettázni készülne, és olyan könnyed
mozdulattal indította el a sercegő égést a gyutacs végén, mintha legalábbis naponta ötször
robbantana fel víztornyokat.
Kidobta a gyutacsot a lebegő helikopterből. Megint andiamót kiáltott, húzzunk el jó messze, tette
hozzá, de ezúttal nyitva hagyta az ajtót. Megkapaszkodott, nehogy kiessen az előrelendülő gépből.
Nagy kört fognak leírni, legalább egyperceset, amíg a gyutacs végigég, és felszakad a víztorony
teteje.
Aztán visszajönnek, és kezdődik a tánc. Gianni rá sem nézett a víztoronyra, tekintete inkább az
alumínium-foszfiddal teli, zöld műanyag hordókon pihent. Most megint behunyta a szemét, de
ezúttal nem gondolt semmire, legkevésbé a halálra, mert az itt nem fenyegette. Most még nem.
Inkább csak kapaszkodott, de már két kézzel, mert a budafoki levegőt mindjárt kettétépi a robbanás
dübörgő éke.
A helikopter pár másodperc múlva kicsit megbillent a meleg légáramlattól, a detonáció okozta
gáztérfogat-növekedéstől, de Gianni élvezte a himbálózást. Számára ez volt a nyitány, a B terv
muzsikájának első akkordja.
A dobszóló!