You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
költöztek a terroristák. Két év kellett nekik ahhoz, hogy felfogják: a néptelen sivatagokban soha<br />
többé nem autózhatnak magányosan, mert egyszer csak valahonnan a nagy semmiből, a csendes és<br />
üres égből süvítve beléjük hasít egy rakéta. Emlékbe csak egy tátongó kátyú marad utánuk, a<br />
videojátékos viszont két kontinenssel odább unott arccal ballag el hamburgert vacsorázni.<br />
Két év, ennyi kellett. De aztán megértették, hogy megváltozott a világ, és ezért megváltoztak ők<br />
is. Az al-Kaida vezetői pakisztáni nagyvárosokba költöztek, elvegyültek a muzulmán világ<br />
hömpölygésében, a milliós tömegben. Lehet, hogy látják őket az égből, az űrből, akárhonnan. Lehet,<br />
hogy még a tányérjukba is belenéznek, de akkor sem lehet őket rakétával szétlőni, többé nincs<br />
videojáték-kényelem a távoli Washington légkondicionált robotszobájában. Mert a rakéta a<br />
tömegből, a zsúfolt pakisztáni, jemeni, szomáliai vagy éppen szudáni városokból százakat vinne<br />
magával a túlvilágra. Gyerekeket, nőket, ártatlanokat.<br />
Azt pedig nem lehet. Amerika, Franciaország, Nagy-Britannia és úgy általában a NATO nem<br />
gyilkolhat halomra embereket csak azért, mert elvegyült közöttük valaki, aki nekik gyanús.<br />
Ha pár hónappal ezelőtt egyetlen francia túszért ide kellett jönnie ötven kommandósnak, hát<br />
akkor az iszlamista vezérért is ide kell. Persze csak ha elég bátor hozzá valaki! Mert másképp nem<br />
megy. Két sült krumpli között, papírpoharas kávéval a kézben Washingtonból, Párizsból vagy<br />
Londonból nem lehet joystickkal embert ölni Mogadishuban. Aki személyesen idemerészkedik, azt<br />
viszont távolról észreveszik. Errefelé ritka a fehér ember. Feltűnő.<br />
– Tizenöt másodperc – számolt a pilóta, és egy kihalt körforgalom fölött élesen átfordult a<br />
Bondihere útra. A romos utcákon nem lehetett autókat látni, nem közlekedett senki, csak járókelők.<br />
A Gazella padlójára ráragasztották a Juba hotel környéki utcák műholdtérképét. André bal kézzel<br />
kapaszkodott, és közben a lába alá nézett. A gépen kívül, az ajtónyílásban felnagyítva látta a padlóra<br />
rögzített utcafotót.<br />
Mintha lebegő autóval érkeznének, olyan alacsonyan röpültek. Itt is felvertek maguk mögött<br />
mindent, porhurrikánt húztak keresztül a városon. A házfalak dübörögve verték vissza a<br />
helikopterpropeller tompa suhogását. Legfeljebb tízméteres magasságban lehettek. Miközben<br />
végigzúgtak az utca fölött, André belátott az ablakokon. A függönyöket kifelé tépte a Gazellahuzat,<br />
ahogy a gép kiszívta a levegőt az épületekből.<br />
A fülledt város az évtizedes polgárháború kiszáradt sebeit viselte. Olyan volt, mint egy hollywoodi<br />
filmdíszlet, amit háborús jelenetek felvételéhez építettek. Golyónyomok, félig lerobbantott<br />
erkélyek, omladozó, fehér vakolat, mészpor és összedőlt épületek mindenfelé, közöttük viszont élet.<br />
Béke. Most épp béke. Nem lőtt senki, filmet majd később forgatnak, ezt árasztotta magából a<br />
díszletszerű, lidérces város. Majdnem kétmillió ember nyomorgott összezsúfolva ebben a poros<br />
lepusztultságban.
Change language