You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
Krisztina a férjével akart lenni, vele beszélgetni és kicsit megnyugodni. Miközben hazafelé<br />
vezetett, és az elhangzott mondatokra gondolt, egyre jobban felzaklatta magát. Pontosan nem tudta<br />
megfogalmazni, de valamiért dühítette a találkozó.<br />
Leengedte a kocsitetőt, beszívta a magnóliafák illatát, és próbált kikapcsolni.<br />
Mielőtt otthagyta Kocsist a Sunnylands medenceparti éttermében, a milliárdos is rájött, hogy<br />
oldania kellene a feszültséget. Úgyhogy Krisztinának csevegő kérdésekre válaszolva el kellett<br />
mesélnie, hogy szerinte miért is magyar a francia croissant és az argentin media luna. A dúsgazdag<br />
üzletembert láthatóan nem hagyta nyugodni Krisztina korábbi megjegyzése, amit akkor tett, amikor<br />
Kocsis a cukormázas kiflivel morzsált.<br />
Így aztán megint beletévedtek a történelembe, Buda visszafoglalásába, a törökök elűzésébe, a<br />
magyar pékek győzelmet ünneplő félhold alakú süteményébe, amit az osztrákok állítólag magukkal<br />
vittek Bécsbe. Onnan pedig Marie Antoinette Párizsba, és végül az argentin emigránsok a Champs-<br />
Élysées kávéházaiból Buenos Airesbe.<br />
– Mekkora tévedés – söpörte félre azonnal a legendát Kocsis, már megint kiábrándító nyíltsággal<br />
–, örökké ez a magyar álom, amit mindenki azonnal elhisz és tovább gyárt. Épp ezt mondom,<br />
Krisztina, épp ezt, hogy véget kellene már vetni a hamis illúzióknak.<br />
Aztán levezette, hogy a történetben majdnem minden helyes, az ostrom, az osztrákok, a törökök,<br />
csak pont nekünk, magyaroknak, nincs hozzá semmi közünk. Egy másik város másik csatájáról van<br />
ugyanis szó. Az első kiflit egy Wendler nevű osztrák pék sütötte a törökök sikeretlen bécsi ostroma<br />
után, 1529-ben.<br />
– Mint ahogy legenda minden, Krisztina, az ’56-ban összefogó szabadságharcos magyar<br />
nemzettől kezdve egészen Zrínyi Miklós pátosszal teli hősi haláláig, ha már a törökök kifliügyben<br />
úgyis szóba kerültek.<br />
Krisztina meglepődve nézte Kocsist. Zrínyi, már Zrínyi is?<br />
– A nagy, hősi halál, a költőrokon, a dédunoka által megénekelt legenda a valóságban úgynézett<br />
ki… – Kocsis szinte élvezte a mondatok romboló erejét. – …hogy a törökök Szigetvárnál meggyalázták<br />
Zrínyi holttestét, lemetszették a fejét, kosárba rakták, jó vastagon bekenték mézzel, hogy ne<br />
rohadjon el, aztán felküldték a budai pasának. Na, hát így. Ki kellene már józanodni, Krisztina,<br />
magunkba nézni, és nem az utcán őrjöngeni. Ebben kellene segítenie. Erre lenne szükségük a<br />
magyaroknak. A józan, reményt adó szóra, de semmiképpen sem az újabb, hazug illúziókra. Azzal<br />
már évek óta tele a padlás.<br />
Kocsis elviselhetetlenül könyörtelen volt. De a gondolatait mégsem lehetett félresöpörni.<br />
Beleitták magukat az ember lelkébe.<br />
Híva – Üzbegisztán
Change language