You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
– Én mondtam neki – állította tehát Kocsis Zsolt rácsatlakozva Simonka feldobott labdájára<br />
abarom szabadságharcról. Hogy az meg minek kellett. Az asztaltársaság vezényszóra fordult felé,<br />
meglepődve keresték a panamakalap árnyékában rejtőző tekintetet, hogy most viccel, vagy ez<br />
tényleg komoly. Mert erről eddig nem tudtak, ezt még nekik sem mesélte el soha Kocsis Zsolt. –<br />
2012-ben vesztem ezen először össze a miniszterelnökünkkel, de nagyon. Nem vagyok a te<br />
miniszterelnököd, nem vagyok a bábod, ilyeneket vágott a fejemhez. Emlékeztek, nem? Három<br />
évvel ezelőtt, amikor a színfalak mögött az Unió először fenyegette pénzelvonással Magyarországot.<br />
Körbefuttatta tekintetét a kormányzati megrendelések harminc százalékát kontrolláló öt arcon,<br />
de csak Kengyeles Sándort látta bólintani. Neki sem a feje mozdult, ez a szakállas, kicsit felpuffadt,<br />
vörös arc, hanem mindössze a szeme, az is szinte észrevétlenül. Igen, ő tudott róla. De a többiek<br />
továbbra is meredten nézték Kocsis Zsoltot, néztek rá, szinte csodálkozva. 2012? Hát igen, gondolta<br />
magában. Magyarország és az Európai Unió közötti első kemény csata. Az tényleg annyira szűk<br />
körben zajlott, hogy ha jól számolja, legfeljebb öten tudtak róla. Talán hatan, beleértve a csicskás<br />
Sándort és a miniszterelnököt is.<br />
– Akkor is a pénzről volt szó, természetesen – tárta szét teátrálisan a karját, hogy hát mimásról<br />
is lett volna, istenem. A hatás kedvéért még az égre is felnézett, de a kalap pereménél azonnal élesen<br />
a szemébe vert a fény, úgyhogy visszafordult. – Brüsszelnek a pénzelvonás az egyelten igazi fegyvere<br />
– tette hozzá magyarázó, viccelődős, tanár bácsis hangsúllyal, próbálva lazítani a múlt eddig titokban<br />
tartott sztoriján –, de látom az arcotokon, hogy erről a blamáról még ti sem tudtatok. Szerencsére,<br />
hadd mondjam ezt utólag. Még szerencse, hogy akkor nem derült ki.<br />
Aztán elmesélte, hogy a színfalak mögött már 2012-ben a felzárkóztatási pénzek befagyasztásával<br />
zsarolta az unió a renitens Magyarországot. A „nem leszünk gyarmat” típusú tüntetések, a „hanyatlik<br />
a Nyugat” duma, az európai óriáscégek különadóztatása, hosszú volt a lista, ami irritálta Brüsszelt és<br />
persze az ottani politikus-hivatalnokok mögött álló nagyvállalatokat. Kellene a pénzük, ide vele, jár<br />
a magyaroknak, ki tudja, milyen alapon, de közben a miniszterelnök unióellenes hangulatot gerjeszt,<br />
szavakkal köpi le Európát, végül pedig a cinizmus csimborasszójaként ártatlanul széttárja a karját,<br />
hogy hát ő igyekszik, de sajnos a magyarok egyre kevésbé szeretik az uniót. Ezért aztán miheztartás<br />
végett a válsággal küszködő, eladósodott Európa kellős közepén a magyaroknak vasszigorral<br />
előírták, hogy Budapest szorítsa három százalék alá a költségvetési hiányt. Mert egyébként ugranak<br />
a felzárkóztatási alapokból megszerezhető százmilliárdok. Akkor, 2012-ben épp ez volt terítéken,<br />
még nem a 2014-től folyósított kohéziós pénzek. De a pénz az pénz, akármi is a címke rajta.<br />
Hát ekkor zajlott az ő ordítozásba fulladó első kemény vitája a miniszterelnökkel arról, hogy<br />
tulajdonképpen ki is a Magyarország Kft. vezérigazgatója, és miért is vannak ők hatalmon. Mert mit<br />
ér ez az egész, ha nincsen pénz? Akkor minek? Csak a vállveregetésért a rohadás kellős közepén?
Change language