o_19j6pqdgr1hrj13o41gkm3hqbjla.pdf

úthenger nyomában felbukkanó új és tükörsima aszfaltot. Ami már az övé. Őt a végeredmény
érdekli, az onnantól beszedhető útdíj. A pénz, ami akkor már neki ketyeg. De hogy előtte mi és ki
volt ott, kit kellett a földbe taposni, és hogyan, ezekkel az apróságokkal ez a görény sosem
foglalkozik. André és a cége neki legfeljebb statisztika. Az útépítés során Kocsis nem figyel az
élőlényekre. Azt se tudja, hogy kiket tapos maga alá. Fruzsika? Ki a franc az?
Mit tud erre mondani? André megértette, felfogta, még jobban megértette és még jobban
felfogta. Nem őróla szól ez, persze, igen, világos.
De amúgy sem ezért jött, nem önmagáért.
Nem üzletelni akar Csák Mátéval, hanem javítani az arányokon. És megtalálni Áron Krisztinát.
Kicsit segíteni. Búcsúzásként talán, mielőtt újra másik életet kezd valahol. Ezúttal mégsem hagyni,
hogy Magyarországon megint a rosszak győzzenek. Úgyhogy folytatta a felsorolást.
– A miniszterelnök elleni merénylet, Áron Krisztina elrablása, dereng már valami? – Azonnallátta
Kocsis arcán, hogy dereng bizony. – Ciprus például. A kést elsősorban Áron Krisztina miatt kaptad a
tenyeredbe, hogy megmondd, hová dugtad. Fruzsika miatt legfeljebb csak mélyebbre ment.
Barbara felnézett. Az utolsó fél percben már egész tisztán értette ezt az Ericet vagy Andrét vagy
kicsodát. Kinyitotta a szemét, ölébe ejtette a tenyerét, és nézte a jelenetet. Nem szólalt meg,
betartotta a némasági ígéretét, de Áron Krisztina neve ismerősen csengett neki. Már kétszer is
olvasott róla a National Geographicban. Azon kevés magyarok egyike volt, akikről Barbara tudott, és
érdekelte, amit csinálnak. Egy nyugatias magyar. Nem a szokásos hónaljszag. Ízlés, elegancia. A
távolból is kedvelte, és most érteni akarta, hogy mi köze van hozzá Kocsisnak. Mi az, hogy Áron
Krisztina elrablása?
– Hívában vannak… Üzbe… gisztánban.
Ennyi volt. Egyetlen nyökögve kiejtett mondat. És kész. Vége! Semmi alkudozás. Pont úgy, mint
amikor a kaszinóban Kocsis belátja, hogy bukta a partit, és az asztalra hajítja a lapokat. Vigyék. Nem
kell. Nem ér ez annyit, hogy tovább kockáztasson érte. Mindent azért mégsem tesz fel egy játszmára.
Úgyhogy kiszáll.
Ez volt a nyökögő hangsúlyában, a tekintetében, ahogy azonnal a kezét nézte, mintha bilincs lenne
rajta, és őt most már engedjék el. Megmondta, elárulta, hogy Üzbegisztán és Híva. Bedobta a
lapokat, úgyhogy kész. Volt ebben elég sok a Kocsis-féle kaszinómentalitásból, ahogy nemcsak
Monacóban, hanem az egész életében viselkedik. Mert neki minden csak egy játszma. És ha elveszíti
az egyik partit, hát az sem gond. Következménye úgysincs, nem is lehet, mert a kártyajátékosok a
hosszú távú egyenleget nézik. Hogy úgy nyerésre állnak-e. És ő igen! Nem kell mindig nyerni, lehet
bukni, előfordul és belefér, hát akkor most is bukott, na és? Mit számít? Holnap majd folytatja,
kezdődik egy másik parti, új emberek, új vesztesek. Ezek, akárkik legyenek is, most nyertek, hát