o_19j6pqdgr1hrj13o41gkm3hqbjla.pdf

egységén belül ezek a katonák a különleges hadtest gendarmerie-stái voltak, az úgynevezett GIGNegység.
André azonnal megismerte őket a terepszínű ruháról, a speciális fegyverekről és a vállukon látható
sárga emblémáról.
Mi történhetett? Talán kirabolták a kaszinót? Nem értette, de egy pillanatra még az is átvillant
benne, hogy őt keresik. Ránézett Adriennre, aki már régóta őt figyelte. Most vette csak észre.
Láthatóan Adrienn is erre gondolt. Csakis erre. Hogy ez biztos André miatt van.
André keresni kezdte a papírjait, a francia útlevelét, és aztán némi hezitálás után elővette a DGSE
plasztiklapját is.
A katona udvarias volt, de nagyon határozott. Benézett a régi Citroënbe, és alaposan
megszemlélte a helyzetet. A férfit, aki vezeti az autót, és most átadja a papírjait. Mellette az ő
biztonsági övével beszíjazva egy játékelefánt. Aztán egy hosszú hajú kislány, süteménnyel a kezében,
összekapcsolva az anyukájával.
– Mi történt? – kérdezte tőle a Citroën vezetője, de neki erre legkevésbé sem kellett válaszolnia.
Mi köze itt bármelyik civilnek is a kaszinórabláshoz. Tízmillió euró fényes nappal. Ilyen sem volt még
Nizzában. De aztán kinyitotta az útlevelet, meglátta benne a plasztiklapot, nagyot nyelt, és mégis
válaszolt.
– Kaszinórablás, monsieur Calvi – mondta udvariasan, de közben még mindig a műanyaglapot
nézte. A DGSE-kártyát. Soha, de soha nem látott még ilyet. Ennyi matricát. A gendarmerie katonája
korábban nyolc évet szolgált a légióban, úgyhogy tudta, mit tart a kezében. A három narancssárga
karika. Szép sorban mindegyik a plasztiklap szélére ragasztva.
Tudta jól, hogy ilyet csak az kaphat, aki olyan bevetésen vett részt, ahol vissza kellett menni a
halott bajtársakért. A légió legendás szabálya ez: senkit sem hátrahagyni. Vannak afrikai helyszínek,
ahol a sírhelyek alapján még ma is követni lehet a száz évvel ezelőtti csaták történetét. A légió
visszavonulását, az éjszakai pihenőhelyeket, ahol a bajtársakat elásták. A sírok jelzik az utat. Egész
nap cipelték a holttesteket, elfáradtak, lelassultak, mégsem hagytak hátra senkit. Este aztán
eltemették az elesetteket, méltóképp tisztelegve előttük. De ellenséges területen akkor sem maradt
senki. A csatamezőn!
Ránézett a Citroënben ülő férfira. Háromszor ment vissza valakiért. Háromszor!
Aztán nézte a plasztikkártya két piros matricáját is, mert olyat végképp nem látott még soha.
Hallott már róla, tudta, hogy létezik, hogy emlékeztetőül adnak ilyet is. De ezt csak ők értik, senki
más. A régi légiósok. Ők ismerik a jelet. A pirosat azért adják, ha valaki visszamegy büntetni. Egyikük
halálát megbosszulni. Megtanítani a leckét valakinek. Mert jobb, ha a világ tudja, hogy mindig van
következmény. Hogy nem lehet megúszni.