o_19j6pqdgr1hrj13o41gkm3hqbjla.pdf

Az irigy indulatban fuldoklók ilyenkor ész nélkül rongálnak mindent, amit csak bírnak. Egymásét
leginkább, hiszen a felgyújtott autó nem a miniszterelnöké. Hanem az övék, esetleg egy pont
ugyanúgy gondolkodóé, ahogy ők maguk látják a világot.
De ez akkor is ilyen. Nincs benne ésszerűség, logika, nem is érdemes keresni a szabályait, az
értelmét és az okokat.
Csak kitör. Lecsap. Mint egy tornádó, mint egy váratlanul megerősödő vihar, ami elsodorja azt is,
aki titokban régóta várt már egy kis esőt. És arra készült is. Esernyővel, dzsekivel, de azzal nem
számolt, hogy úgy a falhoz vágják, hogy csak nyekken.
Jobb esetben.
Nem volt semmilyen hír, szám és információ. Csak pánikszerű sms-ek betört fejű emberekről,
állítólagos halottakról, baseballütőkről, vasrudakról, hosszú évek alatt elfojtott, irigységgel,
gonoszsággal vagy csak reménytelenséggel fűszerezett revánsvágyról, ami törve-zúzva, véresen
söpört végig a budapesti utcán.
Mint máskor Londonban, Buenos Airesben, Kairóban, Szófiában, Rióban, Isztambulban,
Bangkokban és már annyi, de annyi helyén a világnak.
Hát most Budapesten is.
Délben már ugyanaz tombolt a magyar fővárosban, mint ilyenkor mindenhol máshol. A reggel még
a Kossuth térre induló tízezrek a Parlamenthez már el sem jutottak. Útközben tört ki a gyűlölet.
Tanulság? Hát, az ilyenkor még nincs. Csak a remény, hogy vége lesz gyorsan, és majd erről is lehet
pár év múlva alaposan feldolgozott elemzéseket olvasni a Wikipedián. Hogy milyen is volt…
A magyar káosz…