o_19j6pqdgr1hrj13o41gkm3hqbjla.pdf

hajigáló társakét, akik most megállnak, mozdulataik a levegőbe fagynak, nem lendül már a kezük,
csak égnek a palackok, füstölnek az ujjaik között, és ők dermedten nézik, ahogy az emberi tornádó
befelé söpör az utcáról. Nem tudnak Jocinak segíteni, erre már nincs idő, nem érhetnek oda, de talán
nem is akarnak.
Egymásra néznek ők ketten, ez a Joci ember és André. A többiek, kezükben a Molotovkoktélokkal,
valószínűleg mind félelmet éreznek, szökjenek, szaladjanak, ez járhat a fejükben, de most még
maradnak, ezt kivárják. A tanácstalanság bénultsága ez, mert nem tudják, hogy mit tegyenek. Joci
se. Hiszen ilyen még nem volt. Meg kellene ezt beszélni, meg kellett volna, de már nincs idő rá, mert
itt van, a kuuurva anyádat, sújt a gennyember keze, lendül a baseballütő, csap André felé, mintha
csak a levegőben akarna leütni egy darazsat. De ezt nem lehet. Mert André balra lép, aztán hirtelen
jobbra, ugrik a suhanó fémzúzás elől, és most megfogja őt. Rántja Jocit, az övébe kapaszkodik, és
mint egy cápa magával ragadja.
Gianni emberét sodorja a tornádószerű lendület, ez a külső és váratlan erő, ami megperdül vele,
és ringlispílként emeli fel a levegőbe. Úsznak a térben! André hátulról megszorítja a nyakát, és
mintha hídba akarna vele érkezni, homorítva fejest ugrani a betonba, még egyszer elrugaszkodik.
Hátraveti magukat a levegőben. Fordulnak, a fekete álarcos férfi a nyakához kap, közben a kezéből
kiesik a baseballütő, de a végzetes hiba mégsem ez, hanem a felfelé tett hirtelen mozdulat, a
tapasztalatlan birkózók örök hibája, amikor a nyakukat szorító fogás után nyúlnak, és ezzel
akaratlanul is segítő lendületet adnak ahhoz, hogy az ellenfelük átfordítsa őket a levegőben.
Csavarodnak is azonnal, fent vannak a repülési ív tetején, ahonnan már csak zuhanni fognak, esni,
becsapódni. Egyetlen másodperc marad arra, hogy Gianni embere észlelje a koponyája felé közeledő
betonjárdát. Felfogja, hogy ennek vége, itt és most. Joci tudat alatt megérti, hogy össze fognak
adódni a súlyok, a testek tömege, majdnem két mázsa lesz ez így, hiszen a pörgető erő, a fejét feszítő
satu fölötte és vele együtt repül, közösen zuhannak majd az ő fejére.
Mint egy érett dinnye repedése, olyan hangja volt a betonon szétloccsanó koponyának. De André
nem engedte el, mert a levegőben pördülve meglátta a felé szaladó újabb gennyharcost, az induló
suhintást, mert most annak a kezében lendül az elejtett baseballütő.
Felkapta Joci mellől.
André érzékeli az újabb csapást. Páncélként rántja maga elé a zsákszerű, félig halott testet.
Térdére támaszkodik, és aztán az utolsó pillanatban elengedi Jocit. Érzi a baseballütő szelét, ahogy
az alumíniumrúd az arca előtt még egyszer szétloccsantja az odatartott férfi fejét, eltévesztve az
igazi célt, vagyis őt.