4. sz. - József Attila Megyei és Városi Könyvtár - Tatabánya

Lagzi Gábor 108 Nemzeti programok: lengyelrasztság egyes részeinek felemelkedése következtében e területen voltak olyan egyének,akik az új lengyel típust jelképezték - azaz képesek voltak harcolni, s önvédelmireflexekkel is rendelkeztek. Érdemes megemlíteni, hogy munkájában Dmowski a Monarchiaterületén élő lengyelek sorsát nem elemezte ilyen mélyrehatóan.Az állam és a nemzet ideája - Dmowski felfogásában - nem állt ellentmondásbanegymással. Úgy vélte, hogy erős államot csak erős nemzet tud létrehozni, ugyanakkoraz erős állam csak nemzetállam lehet. Ez utóbbit nem homogén alakulatnak kell elképzelni,hanem olyan államnak, amely a nemzet akaratának és érdekeinek van alárendelve.A megszületendő lengyel állam a többségi nemzet politikájának olyan eszközévékellene, hogy váljon, amely elősegíti a lengyelek szellemi és anyagi fejlődését. A társadalomminden tagjának részt kell vennie a közösség szolgálatában, s az állam az aszervezet, amely irányítja ezen egyének szolgálatát. Igaz, az összes politikai irányzat alengyel állam újjászületését tűzte ki célul, s hivatkozott a nemzeti közösségre, de Dmowskiés az endecja ennél is továbbment: szerintük mindennapos küzdelmet kell vívni, amelyenkeresztül a lengyel nemzetnek erősödnie kell, akár a szomszédos nemzetek kárárais. A nemzeti expanzió feltételei közé tartozott, hogy a lengyelek törjenek ki abból azállapotból, amit a három részre szakadás okozott, illetve, hogy az össz-nemzeti élet, azössz-nemzeti feladat alapján kezdjenek el gondolkodni és cselekedni. A helyi elit - tettehozzá Dmowski - még Galíciában is, ahol a lengyelek a közéletben viszonylag szélesmozgásterülettel rendelkeztek, apróságokra figyel, nélkülözi a nagyobb terveket és célkitűzéseket.Dmowski kétféle asszimilációs politikát különböztetett meg. Az egyik a jó nevelésimódszereket, a kulturális befolyást hasznosította (például Poznan vidékén az iskolákgermanizálása), a másik viszont kegyetlen, s emiatt hatástalan volt (amit például agalíciai lengyelek az ukránokkal szemben alkalmaztak). Dmowski egyébként nem gondolkodottaz 1772-es felosztás előtti Nagy Lengyelország helyreállításában, de úgylátta, hogy az etnikai ukrán, fehérorosz és litván keleti területek nagy részén (a maiNyugat-Ukrajna és Nyugat-Fehéroroszország) a lengyel kultúra a domináns, így e vidékeklakói a jövőben még lehetnek lengyelek. Dmowski ugyan elfogadta az ukránok(vagy ahogyan ő következetesen nevezte őket: a ruszinok) kulturális különállását, de anemzeti mozgalmuk létjogosultságát tagadta. Ezt a kulturális különállást, folytatta aszerző, érdemes megőrizni, de azzal a feltétellel, hogy az ukránok lemondanak az állami-nemzetitörekvéseikről.A politikus azt is a romantikában gyökerező, régi vágású hazafiak szemére vetette,hogy a legnagyobb ellenséggel, az oroszokkal folytatott harc következtében túl sokengedményt tettek az ukrán és a litván nemzeti mozgalomnak, annak reményében,hogy azok támogatni fogják a lengyel függetlenségi törekvéseket. Igaz, hogy a lengyelnacionalizmus erősítette az ukrán és a litván nemzeti törekvéseket (a fehéroroszok ilyenirányú törekvése akkoriban igencsak szerénynek volt mondható), ezek ugyanakkor ellenreakciótváltottak ki a lengyelekből: a régi patrióta érzés átalakult az endecja általpropagált nacionalizmussá.Dmowski meg volt győződve arról, hogy a zsidó lakosságot csak korlátozott mértékbenlehet asszimilálni. Művében erről a következőképpen írt: „Ott, ahol erőinket éscivilizációs munkánkat meg tudjuk többszörözni, beolvasztván más népeket, ezt semmifélejog nem tiltja; mi több, ezt tenni kötelességünk. Mert jogunk van élni, és afelszínre jutni. [...] Ez viszont nem jelenti azt, hogy szívesen beolvasztanánk az utunk-