4. sz. - József Attila Megyei és Városi Könyvtár - Tatabánya

Limes 118 SzemleEzek után kerít sort arra, hogy felvázoljaa horvát identitás és a horvát nyelviegység problematikáját. Elöljáróban leszögezi,hogy „A horvát irodalom reneszánszés barokk kori fejezetei világirodalmiteljesítményként illeszkednek Európaliteratúrájába". Ezután azt mutatja meg,hogyan függött össze egymással a különbözőtörténeti tartományi határokkal elválasztott,és eltérő nyelvjárásokban alkotó,beszélő horvátok nyelvi és területi egységénekkialakítására irányuló törekvés,illetve, hogy miképpen alakult a magyarokés a horvátok között a (latin, magyar,illetve horvát) nyelvhasználattal kapcsolatban1790-ben kirobbant vita, mikor isa horvátok azt szerették volna, ha a latinmarad a hivatali nyelv. A nyelvvita a kötettémája szempontjából (nevezetesen,hogy miért is alakult olyanná a horvát szépirodalombana magyarokról alkotott kép,ahogy azt Lőkös Istvántól megismerhetjük)az egyik legfontosabb kiindulópont,ezért érdemes idézni az egyik korabelihorvát szereplő, Franjo Bedeković álláspontját.Szerinte a horvátok „a magyarnyelvet nem vehetik be azért, mert szinteoly radikális nemzet a horvát, mint a magyars nagy gyalázat volna az, hogy idővelelvesztvén a nyelvet, megszűnne közösnemzet lenni, s a magyarnak lenne aszolgálójává."Az eddigiekkel felvértezve indulhatneki az olvasó a 19. századi horvát regényalapos feltérképezésének. És érdemes újbólfelhívni a figyelmet Lőkös István módszerére,amely a kötet egyes résztémáibanéppúgy fellelhető, mint a nagyobb egységeketképező fejezetekben, illetve a műegészében. Lőkös István ugyanis az alcímetegészen tágan értelmezi, s egy-egytémánál nem csupán a történelmi és kultúrtörténetihátteret érzékelteti, de mindigmegragadja az alkalmat, hogy az adott mű,az adott szerző egészen alapos ismertetésétösszekösse a horvát és az európai irodalomtörténetipárhuzamokkal. A szerzőtés művét nem csupán a kor művelődés- ésirodalomtörténetében helyezi el és vizsgáljameg, de kitér az esztétikai és egyéb szempontúkritikákra is, bemutatja, hogyan értékeltéka művet az adott kor, illetve a későbbiidők horvát kritikusai, és minden alkalommalközli a saját értékítéletét is.Ezt jól mutatja mindjárt az első ilyentémájú fejezet is, amelynek címe: A nemzetinyelvű széppróza születése. Bár ez atéma szűk értelmezésben elégségessé tenné,hogy a szerző csak a 19. század harmincaséveinél kezdje mondanivalóját,Lőkös István megragadja az alkalmat arra,hogy felvázolja azt, hogyan jutott el a horvátirodalom a 16. századi panaszversektőlLjudevit Vukotinović Farkaš Az apródcímű elbeszéléséig, miközben bőségesenkitér az illírizmus nyelvi és irodalmivonatkozásaira is. És ez az eljárás egyáltalánnem egy öncélú kitérő keretében valósulmeg, hanem úgy, hogy Lőkös Istvánfelfedi a különböző irodalmi motívumokbelső és történeti összefüggéseit. S miközbenismerteti a horvát irodalomtörténet álláspontját,kifejti saját nézeteit: az elbeszéléskéntszámon tartott művet meggyőzőérvek felsorakoztatásával regénykéntértékeli, majd ismerteti a tartalmát. A műa mohácsi csatavesztés idejébe röpíti visszaolvasóját, ezért fontos, hogy „Vukotinovića magyar históriát jól ismerő, a tényekettisztelő szerző, aki objektív képet nyújt kortársainakhorvátok és magyarok múltbelikapcsolatairól."Ez pedig azért emelendő ki, mert azillírizmus idején és a későbbiekben a horvátirodalomban és közéletben folyamatosanjelen volt a magyarokkal és a magyartörténelemmel kapcsolatos negatív értékítélet,de Vukotinović képes volt függetlenítenimagát a korszellemtől.Az abszolutizmus időszakából LőkösMirko Bogović munkásságát emeli ki, akitegy hazafias érzelmű vers közlése miatt