4. sz. - József Attila Megyei és Városi Könyvtár - Tatabánya

Hamberger Judit 80 Nemzeti programok: csehködtek, mintsem ténylegesen kitűzött célként. Bár a szláv nyelvi közelséget és rokonságottovábbra is előnyösnek mondta, lakonikusan értékelte ott-tartózkodását. „Az oroszfagyok és a többi orosz dolog kioltotta bennem az össz-szláv szeretet utolsó szikráját is.Különben sem volt bennem egy mákszemnyi kozmopolitizmus sem, így tehát csehként,pusztán hajthatatlan, makacs csehként tértem vissza Prágába, egy kis keserűséggel a'szláv' névvel szemben, ami, miután eléggé megismertem Oroszországot és Lengyelországot,valamiféle iróniakénthangzik."10 Havlíček 1843-1844-ben kiábrándult ugyana ruszofilizmusból, 1850-ben és 1851-ben azonban - amikor időlegesen kilátástalannakérezte a politikai helyzetet - újra elmélyült a keleti szlávok problémáinak elemzésében.Rusové ('Oroszok') című cikkében így kiáltott fel: „Ha nem lenne az Oroszországtólvaló félelem, hogy bánnának el akkor velünk!"11 (Megjegyzendő, hogy mindig is különbségettudott tenni az orosz nép és az orosz kormányzat, a cári rendszer között.)Elkeseredésében még azt is elejtette, hogy bár ő mindenfajta despotizmusnak esküdtellensége, de ha már ettől nem tudna megmenekülni, akkor az osztrák helyett inkább azorosz despotizmust választaná.Oroszországból való hazatérése után, 1845-től részt vett a cseh hazafias politikai ésközéleti vitákban, és dialógust kezdeményezett a szlávságról, a nemzetről, a hazafiságról.Havlíček felkavarta a cseh „nemzeti állóvizet", és úgy hatott, mint derült égből avillámcsapás. A cseh közéletbe azzal robbant be, hogy két olyan közismert személyt ismegtámadott, akik a szláv, illetve pánszláv eszmék hívei voltak. Az egyik Josef KajetánTyl12 volt, akinek Poslední Čech ('Az utolsó cseh') címen 1845-ben megjelent novellájátpellengérezte ki. Támadta a műben megfogalmazott álhazafiságot, a meddő és önáltatóhazafias szószátyárságot, és követelte, hogy csak akkor írjanak csehül, ha az írásminőségi irodalmat eredményez. Azt is megkövetelte, hogy inkább tegyenek a hazafiságért,mintsem beszélnek és írnak róla. Fontosnak tartotta, hogy a cseh hazafias irodalomne butítsa a népet, hanem nevelje, oktassa, segítse az életben. Ebben a bírálatbanfogalmazta meg először azt a nemzeti programot, amelyet a továbbiakban követett. APra•ské noviny szerkesztőjeként jelentette meg azokat az alapcikkeket, amelyekbenkifejtette az össz-szláv gondolat megvalósíthatatlanságának okait (Slovan a Čech, 'Szlávés cseh'), és a községi - közösségi, önkormányzati élet alapelveit (Co jest obec?, 'Mi aközség - közösség?')A másik megtámadott személyiség Ján Kollár volt, akinek felszínes pánszlávizmusát1846-ban vette tűz alá, s akit a Slovan a Čech című cikkében marasztalt el. Ebben(és több más cikkében) számolt le a pánszláv eszmével és a szláv kölcsönösség elvontelképzelésével. Havlíček - Kollárral ellentétben - a szlávokról nem álmodozott, hanemismereteket gyűjtött róluk, tanulmányozta a szláv népek életét, nyelvét, kultúráját, ígymegvolt az alapja arra, hogy megtámadhassa Kollárt. Havlíček arra mutatott rá, hogyha a cseh népnek vannak aspirációi arra, hogy sorsát javítsa, akkor a gyakorlati lépésekmegtételére kell felkészülnie. Nemzetét át akarta állítani a pánszláv illúziók és álmodozásokvakvágányáról a reális politika vágányára. Oroszországi útja során felismerte,hogy a szláv nemzetek önálló (és több tekintetben különböző) egységek, amelyeketadott kormányzati és politikai rendszer határoz meg. Szét is rombolta Kollár ködösálmát az egynyelvű és egyvallású, egységes szláv államról. Elhatározta, hogy tapasztalataialapján tisztába teszi a hazafiság fogalmát, amelyet nem a saját nemzet dicséretérekívánt alapozni, hanem a hazáért való munkálkodásra, a haza felvirágoztatásáért hozott„munka- és pénzáldozatra". Háborút hirdetett tehát a pánszlávizmus ellen, és a prakti-