alm01

asszonyok után messzi tájakról vissza-visszatéregetnek férfiak, nem tudnak elfelejteni egy
kancsal szempárt, tengerzöld tekintetet, egy görbe mosolyt, holott az asszonyok derékon alul
mind egyformák! Honnan van az, hogy könnyelmű férfiak után nők késő öregségükig oly
melegséget éreznek a szívükben, hogy lángba borul az arcuk a gondolattól! Mi van az öregek
vén fa módjára meggörbült alakján, göbös ujján, szélmarta arcán, pókhálós szemén, hogy
gyakran veszekednek utánuk a fiatalok! Mi van egyes asszonyok hangjában, hogy azt meghallani
veszedelem; mi van a hajában, hogy azt megérinteni tűzveszély; mi van a ruhadarabjában,
inggombjában, gombostűjében, hogy évekig őrizgetik a férfiak! Milyen az a perc,
amelyben egy józan nő őrülésig megszerelmesedik! Milyen gőz száll a földből, amely elkábítja
a mély, komoly férfiakat némely nő közelében, amely férfiak aztán a legnagyobb bolondságokra
is hajlandók! Mit esznek a vőlegények menyasszonyuk asztalánál, mit hagynak hátra
messzire elutazott férfiak hideg ágyukban, hogy az asszonyok mindvégig hűségesek maradnak!
Mi van a párnában, hogy a rajta nyugvó fej szerelemről álmodik! Mi van az ajtónyikorgásban, a
szarka tarkabarka csergésében, a kéményből göndörödő füstben, hogy előre megmutatja a
szerelmes közeledését! Mit tud a hegyével megálló olló és a zúzmarás ablak abrakadabrája?
Bár napközben nevetünk a babonákon: azok körülvesznek bennünket minden lépésünkben,
anélkül hogy tudnánk róluk. Szerelmesek, álmodozók, esti tűzbe nézők, ólomöntők,
lucaszékcsinálók, időjárásra és álomra figyelmezők mindig lesznek a világon, amíg az emberi
lélekből ki nem hervad a képzelet virága. Ne vessük meg a babonásokat. Ők azok, akik a
mindennapi élet szürkeségét a maguk primitív költészetével megszínezik.
*
A BOSZORKÁNYOK
A boszorkány minden nép babonájának főalakja. A legtöbb nép vén, csúnya asszonynak tünteti fel,
rengeteg hatalmat és erőt tulajdonít neki.
Megronthatják az embert, betegséget, járványt idézhetnek, az állatokra dögvészt hozhatnak, kiszíhatják
a föld zsírját, és szárazsággal vagy jégesővel sújthatnak egész vármegyéket. Ők magukat mindenféle
állattá változtathatják, különösen fekete kakassá vagy macskává, de ugyanezt meg tudják csinálni
bárkivel. Éjjelente pedig seprűnyélen a Gellérthegyre repülnek, ahol az ördögökkel vigadnak.
Bár Kálmán király törvénnyel mondta ki, hogy boszorkányok nincsenek, mégis Mária Terézia idejében
volt az utolsó boszorkánypör az országban.
Akire ráfogták, hogy boszorkány, azt megégették. Szegeden volt esztendő - két-háromszáz évvel ezelőtt
-, hogy ötven-hatvan embert égettek el.
A boszorkánypörök hátramaradt irományaiból tudjuk, hogy még azokat is megégették, akikre egy ilyen
kínpadra vonszolt szerencsétlen azt mondta, hogy látta a gellérthegyi boszorkánygyűlésen. 1728. évben
egy német tudós járt Szegeden, és az a frankfurti újságban azt írta, hogy voltak napok, amikor tizenkét
boszorkányt égettek meg egyszerre. Sőt magát a város bíráját is elégették, mert az egyik boszorkány,
akit a bíró elítélt, látta őt a boszorkányok között. Szinte nevetséges, de így volt. A legfurcsább, hogy
ezek a szerencsétlenek, ha látták, hogy úgyis végük, a legfurcsább badarságokat beszélték összevissza a
bíróság előtt, mivel látszólag megerősítették a boszorkányok létezéséről való hitet. Büszkén hirdették,
hogy őket hiába égetik meg, mert az ördög a mátkájuk, az úgyis megmenti őket, és akkor aztán jaj lesz
mindenkinek.
A hiszékenyek és gyávák hittek nekik, és egész jó megélhetést biztosított utóbb a boszorkánykodás. A
krónikák feljegyezték, hogy nem egy boszorkány házában találtak néha arannyal és ezüsttel telt
fazekakat, amelynél élénkebb bizonyítékot a babonaság mellett képzelni se lehet. Tehát a félrevezetettekből
egészen gondtalanul éltek a boszorkányok egészen addig, amíg meg nem égették őket. Még a mai
napig vannak emberek, akik hisznek a boszorkányokban.
168