alm01

FUTTATÁS
FUTTATÁS
A gomblyukában nagy, fehér virág, a fején szürke kalap, amely olyan finom és olyan különös
formájú, hogy a párját nem találni Budapesten (mert nincsen is párja), lila vagy kék ruha a
testén, és szakállas arca - amely talán az Attiláéhoz, vagy valamely régi-régi hun vezéréhez
hasonlatos - egykedvű, szinte fáradt nyugalom: ez a turfkirály messziről. A lépése csöndes,
egyformán ringatózó, és a legnagyobb tolongásban is olyan nyugodtan és lassan lépked, mintha
egymaga járkálna a gyepen, sohasem taszítja meg senki, a nyugalmában nem zavarják a játék
izgalmában félig önkívületben lévő, tántorgó, kapkodó emberek körülötte. A „ring” forrong,
hullámzik, és lázas izgalom pirítja az arcokat. A tőzsde karzatáról látni ilyenféle képeket
izgalmas napokon. Itt negyedóránkint ismétlődik a forrongó izgalom: minden futam előtt. A
turfkirály egykedvű csöndes léptekkel megy keresztül a tömegen. A tömeg utat nyit neki, és
ismét bezárul mögötte, hogy azután lépésről lépésre kísérje az alig néhány négyszögölnyi
területen, ahol a lóversenyjáték üzleti részét lebonyolítják. A „ring” aszfaltján mozdulnak meg
a legnagyobb bugyellárisok, születnek és eltűnnek a vagyonok, az élet verejtékes szagát vélnéd
érezni a lengő levegőben, kétségbeesés, öröm és feszült izgalom kúszik az arcok hideg lárvája
alatt, amelyek pedig gőgösek és nyugodtak óhajtanának maradni a künn tolongó publikum
előtt. Némely szem mögött bizonyosan látszanak az odabent kavargó gondolatok foszlányai:
az otthon síró asszony, a szigorú főnök és a törvényszék képei. Itt-ott a revolver füstjének
árnyéka rajzolódik egy-egy homlokra, máshol gőgös és büszke urak láthatók, most még a ring
aszfaltján, de egy-két óra múlva odahaza, homályos szobában, kétségbeeséstől meggörnyedten.
A képet betetőzik a megjelenő és eltűnő bankjegycsomagok. Könnyedén, szinte játszi kedvvel
járnak-kelnek a bankócsomók kézről kézre, mintha értéktelen papírdarabok volnának. Csak
odabenn szorul össze vagy dobban a szív... És az emberek azt hiszik, hogy csak a másikon
látszik a kárörömet keltő kétségbeesés vagy a naiv öröm. Pedig senki se tud itt eltitkolni
semmit, csak egyetlenegy: a turfkirály. A szakállas, sápatag arc egykedvűségében, csöndes,
szinte unott mozdulatlanságában hiába kutat a leskelődő tekintet. Örömet, szomorúságot, de
még csak futó bosszúságot sem árul el soha ez az arc. Szinte hipnotikus nyugalom árad a
csöndes lépésű ember környékén. Amerre megy (ahogy megy), az izgalomtól feldúlt arcok
szégyenkezve igyekeznek hétköznapi formájukat magukra ölteni. Mintha röstelkednének az
emberek a megjelenő turfkirály előtt. Ah, bolondság volt a fejet elveszíteni! Íme, itt jön a
turfkirály, ő még sohasem vesztette el a fejét! Vegyünk példát róla, és játsszunk utána... A
könyvesek pedig a rossz külsejű bécsi emberek - a fiákeresek modorában lekapják a kalapjukat
a turfkirály előtt, az arcuk nyájas és alázatos, csak a szemük villog, mint a farkasé a szelídítő
előtt:
- Befehlen, Euer Gnaden!
*
A csengők megszólalnak. A lovak futnak. A turfkirály a szeméhez emeli a hatalmas látcsövet...
A tömeg már csöndesen morajlik, a lovak közelednek. A tompa zúgás most hatalmas, szinte
dörrenés szerű kiáltássá erősbült, a lovak hátán pufog a vessző - tíz méter még a célig... A
turfkirály ilyenkor elveszi a látócsövet a szemétől. És ebben az egyetlen pillanatban egy futó
másodpercig még az addig eltakart szemekben azt az érzést, amelyet a verseny lefolyása keltett
291