alm01

megfigyeléseit, amelyeket nemcsak a saját lovairól, de másokéról is tett a délután folyamán.
Egy-egy megjegyzés volt talán okozója annak, hogy Szemere Miklós néhány hét múlva
hallatlan összegekkel fogadott egy versenyló futására, amely neki valaha megtetszett. Különcködéséhez
tartozott, hogy külön festőt tartott - a „lengyelt” -, aki minden lovát megörökítette
olajban, külön íródiákot tartott - az öreg Erdélyit -, akinek voltaképpen nem volt egyéb dolga,
mint magyarosan, ősiesen hangzó lóneveket kitalálni. Szemere Miklós úr minden nagy
eszessége, nagy vagyonossága mellett bízvást helyet foglalhat abban a könyvben, amelyet majd
a magyar különcökről fognak írni. Ámde ő is egészséges életet élt, dorbézolásban nem vett
részt, ebédre egy darabka főtt marhahúst evett paradicsommártással, a szobájában
tornaszereket tartott, és a pezsgőt kis kortyokban itta, részeg állapotban nem látták. Nem,
sohasem evett egy fogással többet a vacsorájához, még akkor sem, ha százezreket nyert
versenylovaival.
Hát az ódivatú cilinderkalapos, magas, csontos úriember, aki külsejében (kalap nélkül)
leginkább egy tiroli zergevadászhoz hasonlít, aki a pesti versenyszezonok kezdetén a Nyugati
pályaudvaron megérkezik, hogy a Hungária-szálló ódon batárján fogadójába vitesse magát:
vajon ki volna ő más, mint Dreher Antal, a sörkirály. Azóta sok mindenféle királyokat nevezett
el a néphumor: hol harisnyakirálynak, hol kalapkirálynak, hol virslikirálynak, mert a demokratikus
eszmék mellett a polgár szeret humorizálni is a maga fajtabelijein. De Dreher Antal
valóban első volt a maga szakmájában, a sörgyártásban, és nagy nevet vívott ki az istállótulajdonosok
között is áldozatkészségével, sportszeretetével. Az öreg Drehert ugyan nem látta
eleven ember, hogy valaha is odalépdelt volna hosszú lábaival a totalizatőr-kasszához, hogy
lován öt forintot elhelyezzen. Ellenben otthagyta még a schwechati vadászatokat is, ahol
nemegyszer hofburgi főhercegek voltak a vendégei, ha Pesten megkezdődött a májusi
lóverseny. Vékony, kis sétapálcájával, harmonikás nadrágjával, rövid, kis, szürke felöltőjében
lelkesedve nézte lovai futamodásait, nem sajnált semmi pénzt egy jó kancáért vagy egy jó
tenyészménért. Tovább nevű lovával a Derby kék szalagját is megnyerte. Nomármost, az öreg
Dreherről, a schwechati nábobról igazán nem lehetett mondani, hogy a lóversenynyereségekből
költekezik. Életmódjában mintája volt a takarékos embereknek. Miután kocsilovakat is
tenyésztett: a saját lovain járt be vonat helyett Bécsbe, sőt nyári időben szalmakalapos
négyesfogaton a kottingbrunni versenyekre is. Nem lehet semmiféle legendát feljegyezni az
öreg Dreherről, csak annyit, hogy típusa volt az áldozatkész sportsmannek, amilyen a fia is,
Dreher Jenő, aki átvette atyja halála után a nevezetes istállót.
A mai sportfantáziák hőse az imént megnyert Király-díj és Magyar Derby révén, Sigray Antal
gróf ugyancsak sportsman, nem égből pottyant az ölébe az a szerencse, hogy Naplopójával a
legnagyobb díjakat megnyerje. Az egykori fess huszárönkéntes minden sportban járatos.
Lovagolt úrlovasversenyekben, szenvedélyesen követte a falkát, gyakorolta a vívást, és a
legjobb pólójátékosnak mondják őt. Már huszonöt esztendő előtt voltak versenylovai,
amelyeket figyelemmel kellett kísérni minden valamirevaló sportembernek, mert a fiatal istálló
Giddy Girlje második lett a Szent István-díjban. Harsona nevű lovával fejhosszal vesztette el a
Derbyt, de íme, most annyi esztendő után helyrehozza a csalódást a csodálatos Naplopó. Sok
munkával, áldozatkészséggel, sportszeretettel eltöltött esztendőnek az eredménye Naplopó
Derby-győzedelme. A sporttól távol állók csak az eredményt látják, és elképedve kiáltanak fel:
milyen szerencse! Pedig a lóversenyen is úgy áll a dolog, mint az életben, hogy a vakszerencsét
néha pótolni tudja a kitartó munka, a szakadatlan energia és az alapos szaktudás.
*
310