alm01

arcok vették körül az asztalokat, ami jókedv, kocsmai ötlet, életet felejtő derű hiányzott a mind
elkomorultabb Pestből, az mind a Pipába szorult. Azt lehetne mondani, itt támadt fel még
egyszer a régi Magyarország jókedve. Lehetséges, hogy más kocsmákban is ültek jókedvű
cimborák, akik célul tűzték maguk elé, hogy úgy tudjanak nevetni, mint a híres kacagó, piros
képű Püspöky Gyuri ügyvéd, de csak a Pipának volt Komócsy Józsefje, aki féltékeny gonddal
elnökölt, hogy a tréfa bántalomig, a jókedv durvaságig ne fejlődjön. Ez volt Komócsy József
karrierje, teremtett olyan vidám hangulatot a pesti kocsmaéletben, agglegények, költök, írók
keserves világában, hogy a legbúsabb emberek is letettek a halál óhajtásáról, megbuktatta a
Reviczky-divatot, barátkozásra tanította az ellenfeleket, a legbelsőbb zárt szobába száműzte
azokat az úri terroristákat”, akik a Kürttől a Fiume-kávéházig minden nyilvános helyiséget
veszélyeztettek.
*
Hogy mellékesen költő is volt Komócsy József, ezt csak olyankor tudták róla, amikor versei
megjelentek, vagy vidéken felolvasást tartott költőtársaival. Nagyon szeretett vidéken járni,
mert még abban a korban született, amikor az országban mindenfelé vendégszerető házak
kapui nyíltak meg a vándorköltő előtt. A pesti szerkesztők lóháton vagy négylovas kocsin
jártak előfizetőket gyűjteni lapjaik számára, a költők személyesen látogatták meg verseskönyveik
prenumeránsait. Tárt karokkal fogadták mindenütt a Pestről jövő írókat, mintha csak
azt a vétket akarta volna jóvátenni a falusi Magyarország, amelyet a kóborló, ifjú Petőfi
Sándorral szemben elkövetett. A biztosítási szenzál is költőnek adta ki magát, amikor
üzletkötés végett bekopogtatott. Hogyne ünnepelték volna a valódi költőt, a Petőfi Társaság
alelnökét, amikor kitette a lábát a Kispipából, és bejárta az országot keresztül-kasul? Nagy
kalapjába szerelmesek voltak a nők, fehér asztal melletti derűsségébe a férfiak, verseibe a
fiatalok. Egyike volt azoknak, akik e kor költői közül fizikailag is érezték a népszerűséget. Sok
pohárköszöntőt mondott, de még többet mondtak az ő egészségére. De bármerre az országban
övezték fürteit szőlőlevéllel és virággal, az özvegy Flór Ferencné tulajdonában lévő, Szervita
tér 4. alatti házat sehol sem tudta elfeledni.
(1929)
* * *
SZÉPVADÁSZNÉ TABÁNI KOCSMÁI
Volt nekünk egy ismerősünk a Tabánban, akinek a kedvéért valaha bejártunk minden kocsmát.
„Szépvadászné”-nak hívták, és mindig más kocsmában lehetett megtalálni, mert ő maga is
szerette a kocsmárosokat, akik a kedvéért néha jó bort is tartottak. Ha nyaranta (de néha
télidőben is) titokban megtudni akartuk, hol mérik mostanában a jó bort a Tabánban: csak azt
kellett kivizsgálni, mely kocsmát látogatja Szépvadászné. Egykor operaénekesnő volt, de nem
tetszett neki a színházi élet: komoly háziasszonynak született, aki maga jár vásárolni a piacra,
maga főzte meg Szépvadásznak, az urának az ebédjét, a vacsoraharang mindig otthon találta
egy hegynek kanyarodó utcácska virágos ablakai mögött, és az ablakból legfeljebb Szépvadász
nyújtogatta kifelé a csibukját, amíg a vacsora elkészült. S bizonyára a házikó csudálkozott
legjobban, amikor önkéntes dalárdisták stációt tartottak a kanyargós utcácskában (azt hiszem:
Aranykakas utcának hívták), hogy az éjféli órában elismerésüket fejezzék ki Szépvadásznénak,
mert jó kocsmába, jó bormérőbe igazította őket.
Hát mikor járt ez a példás, erkölcsös gondos háziasszony a tabáni kocsmákba, hogy borukat
kóstolgassa, kocsmárosait új nótákra tanítgassa, borivóit a város minden részéből összegyűjtö-
323