alm01

Az öreg Szikszay látszólag közömbösen fogadta a Pátrit, miután már nem reménykedett abban,
hogy akár a Pátri, akár ő maga valaha megint divatba jöhessenek, de szava nyájas volt, mint a
régi vendéglősöké.
- Mégiscsak jó dolog, hogy a képviselőházban néha szünetet tartanak. Az ember láthatja régi
ismerőseit, akik különben sohase keresnék fel - mondá.
- Nem ülésezhetünk mindig, sok a jóból is megárt - felelt a Pátri, aki mint afféle kiszolgált
országos kortes: öregségére terembiztos lett a képviselőházban, és ezen hivatalánál fogva
bizonyos tekintélynek örvendett azokon a helyeken, ahol a képviselőház dolgait figyelemmel
kísérik.
- Manapság már alig látok egyet is a képviselő urak közül, kicsi nekik ez a vendéglő.
Pedig a főztje bizonyosan vetekszik a régivel - felelt a Pátri, miután az udvari, sötétes vendégszobában
egy asztalnál, a csízmadár kalitkája alatt elhelyezkedett; szerette a madárfüttyöt evés
közben.
- Hát lássuk csak azt az étlapot, idézzük vissza a múlt idők szép emlékeit, mikor még kendnek
se volt ilyen varjúszürke a feje.
Pátri ugyan nem mondhatta, hogy az ő feje is megszürkült, inkább megkopaszodott, amelyből
azonban itt-ott kiserkedt valamely rozsdás fűhöz hasonló hajzat. Nem volt férfiszépségnek
mondható, sőt éppen ellenkezőleg... Mégis ő volt valaha az ország legnagyobb kortese.
Nagyon komolyan, mint valami csíziót, olvasta végig az étlapot, miközben hangosan
megismételte egyes ételek nevét, mintha valamely láthatatlan kisbírótól kérdezné, hogy vajon
szabad-e neki abból az ételből enni.
Az öreg vendéglős lehorgasztott fővel állott mellette, és nem ajánlott semmi nevezetességet,
mint akinek amúgy is Hekuba már a világ.
De Pátri nem ezen az állásponton volt, hanem egyszerre csak csattintott a szájával, mintha
most jött volna rá az igazira, amit eddig magában gondolt:
Hajdanában, mikor sokáig tartottak az ülések a régi Sándor utcában, előfordult, hogy csak úgy
uzsonnaidőre vergődtünk be a Szikszayba fenemód kiéhezve, mert Drechslernél, a képviselőház
vendéglősénél, mi, függetlenségi érzelmű emberek, sohase tudtunk kedvünkre enni.
- Kormánypárti volt egész életében. Különben nem is lehetett volna vendéglős az Andrássy
úton.
- Szent igaz! - helyeselt a Pátri. - Diktum-faktum, az ebédidő elmúltával érkeztünk meg, néha
csak úgy öt óra után. De hát ilyenkor se maradhattunk éhesen. Volt, aki megelégedett egy kis
rántottával, másik egy-két porció sódarral, a harmadik valami déli maradékkal, de nekem már
akkor is különös gusztusom volt az ilyen dolgokban. Minden ember másforma. Különben nem
lehetne megismerni őket.
Szikszay életuntan bólintott. A Pátri folytatta:
- Az én gyomrom minden időben a meleg ételt szerette, csak kénytelenségből fogyasztottam
hideget, egy darab szalonnát, szalámit, miegymást. Volt abban az időben valami bécsi virslije a
régi Szikszaynak. Bécsi volt, de kivételesen jó volt. Abból egy párat megenni olyan paradicsomos,
sűrű zaftban, megfelelő krumplival tetézve, esetleg egy darabka sertéspecsenyével, csak
akkorával, mint az ujjam (Pátri mutatta az ujját), friss péksüteménnyel éppen elegendő volt
ahhoz, hogy az ember vacsoráig kihúzza az időt. Különben is máma a régi Szikszayban, ott a
Kerepesi úton ebédeltem, azért maradtam éhkoppon.
330