alm01

A Vadászkürtből indult el a társaság, amelynek tagjai voltak a másfél mázsát nyomó, hatalmas
beszédű, kék szemű, fehér szakállas és mindig elnöki tekintélyt élvező Parányi Istvánon, a
királyi tanácsoson, majd később udvari tanácsoson kívül Löwenstein, a híres fűszeres, Kapy
Miklós ny. huszárkapitány, a jeles pezsgőgyár pesti igazgatója, Magyary-Kósa Ferenc gavallér,
Kauser Jenő gavallér, Réső Antal Kálmán gavallér, Blau Arnold egykori budapesti tőzsdés és
körülbelül minden nevezetesebb pesti úriember, aki bizonyos éjszakákat szeretett ébren, vidám
társaságban eltölteni.
„Boldogult úrfikorom”-ból való úriemberek voltak ők, akik nem tudtak abban megnyugodni,
hogy az élet eljárt felettük, még mindig úgy mulatoztak, mint a nyolcvanas esztendőkben; a
tizenkilencedik század gavallérparagrafusai szerint élték napjaikat, többnyire a Váci utcai
Nemzeti Szállodában, tetőtől talpig lovagoknak való napjaikat, mint talán a templáriusok
hajdanában, akik nem ijedtek meg bármilyen vitézi vállalkozástól. Összetartóak voltak, és
hatalmas testalkataikkal, különös kiszólásaikkal, verekedésre vagy párbajozásra mindig
hajlamosságukkal még mindig azt az időt jelképezték, amikor Róth Karcsi a Váci utcában
pofozkodott azokkal, akiknek arca nem volt szimpatikus előtte. „Terroristáknak” is nevezték
őket hajdanán, akik egész kávéházakat „vertek ki”, székkel vagy asztallábbal, mert állítólag a
rendet szerették.
A Kék Macskában, a Beliczaynál vagy a Flóra-termekben tanultak meg táncolni fiatal
korukban, és úgy vették a keringőt, mint a bécsi táncmesterek. Ifjú mágnásokat tanítottak meg
arra, hogyan kell kifelé fordítani a könyöküket, hogyan kell előkelően sántítani, hogyan kell a
monoklit feltenni, a sétabotot kézben tartani és a keménykalapot félrevágni, hogy a nyakig
elválasztott hajfrizura érvényre jusson.
Egy generáció tanult tőlük hetykeséget, szavak ropogtatását, merev arckifejezést, ruházkodást,
gavallértempót, könnyelműséget, kártyázást és biliárdozást.
Igaz, hogy tanult lovagiasságot, jellemet és férfiasságot is, mert különös, semmittevő életmódjuk
mellett sem voltak egészen értéktelenek ezek az úriemberek, akik mindig sokat adtak a
gavallérbecsületre, a nők iránti tiszteletre (sajnos, ebben a tiszteletben leginkább a velük
érintkező félvilági nők részesültek), de komolyan számon tartották a váltólejáratok napjait is
Schreibitznál, az uzsorásnál, a vörös Lányinál, a pénzkapacitásnál, a Kispipa és a Somossy
Orfeum pincérénél, a kontókat Neuländer szabónál és Pórfi kalaposnál, a szállodai számlákat,
mert az hôtelier-nek utóbb rossz szokása lett, hogy a reggel hazatérő urak előtt néha lezáratta
a szobát, franciakulccsal, hogy azt semmiképpen felnyitni nem lehetett addig, amíg a számlát ki
nem egyenlítették.
*
3
BEVONULÁS A VENDÉGLŐKERTBE
Ők jöttek elő májusnak elsején, mint a régi operettekben az előkelő hercegek, grófok,
kékszakállak, inkognitóban utazó fejedelmek a Gregoritsnál, a Zöld Vadásznál, a Druschkánál,
a fiákeresek kocsmájában (ott, a Víztorony felé), a Kéményseprőnél és az ügetőversenytér felé,
annál a nagy szakállú kocsmárosnál, akinek kertjében „egész Budapest” megfordult május
elsején, úrnők simultak lovagjaikhoz a rikoltozások közepette, lornyettes dámák nézték
elámulva a város tavaszonként felébredő kedvét, Batthyány Elemér és Lipthay Béla két kis
szobalány között, akik elhatározták, hogy művésznők lesznek, Zubovics Fedor, a legkalando-
335