alm01

Kiről kotkodácsol a tyúkja, amikor este elhelyezkedik az éjszakai nyugalomhoz; kiről fütyül az
énekesmadárkája olyan hosszadalmasan, hogy annak csak boldog sírás lehet a vége; kinek a
dolgaira emlékezteti a váratlanul lecsusszanó harisnyája vagy pedig a felbomló szoknyaszalagja?
Ki mostanában az a boldog ember, akinek sorsáról jelt ad a kifésült hajcsomó a
kályha lángjában vagy pedig a szűrőben maradt tealevél?
Kinek a monogramját írja le a hamuba vagy a homokba, a parti fövénybe vagy a tulipánok
ágyába, hogy az minden bizonyossággal megérkezzen még a mai nap folyamán? Kinek a
kalapjára ereszkedik a szerencsét fonó pók? Kinek a pipaszárához alkalmatosak azok a szép,
hosszú, kemény fűszálak, amelyeket az árok szélén találhatni? Kinek az ingét kell szárítani
Szent György napján az udvarra feszített kötélen az édes napsugárban, hogy az ing egész
évben hófehér maradjon (de vigyázni kell a szomszédasszony megejtő pillantására)? Kinek
csavar mostanában rejtelmes cérnaszálat a mellénygombjára, hogy az első pillantásra
megismerhetni, hogy kinyitotta-e az illető mellényét a távollét alatt?
Kire gondol mostanában, drága hölgy, amikor az elkényeztetett mészárosra rámosolyog, ha
szép darab levesnek való húst lát a székben? Kinek a kedvéért emelgeti, méricskéli a hízott
baromfiakat, az egyhangú kacsákat és a tapasztalatlan fiatal ludakat, miközben csaknem a
becsületsértésig érő alkudozást folytat a kofával? Kinek a kedvéért válogatja ki a legrücskösebb
uborkákat, amelyek fiatal koruk mellett is értenek ahhoz, hogy a férfiúi vonzadalmat
felkeltsék? Ki miatt pofozza fel kanalával ibrikeit, fazekait, lábasait, amelyek még akkor is
tisztálkodnak, amikor Óbudán már a levest húzzák? Ó, mondja meg, kinek a lépteit lesi
szimatolva az ajtóhasadéknál hasaló farkaskutyája, hogy majd annak nyakába ugorjon -
asszonyát is megelőzve?
És még egy utolsó kérdésemre feleljen, drága hölgy, hogy felőle nyugodalmam lehessen a
másvilágon: - Kinek a karján szokott ellátogatni a szent remetéhez, aki odakinn és a Zugliget
legvégén, télen fapapucsban, nyáron mezítláb jár, és hetvenesztendős korában is úgy tud
szaladni, mint egy mókus? Ó, én jól tudom, hogy ezt az öregembert bolondnak mondják azok a
hölgyek, akik pusztán szórakozásból látogatnak el hozzá, de annál komolyabban veszik őt
azok a nők, akik bizonyos dolgokat akarnak megtudni jövendőjükről. Különösen olyankor,
midőn férfi karján lépkednek el a szent remete hajlékába, aki itt teák és egyéb orvosságok
árusításával is foglalkozik, amely üzelmei miatt már többször meggyűlt a baja a kerületi
hatóságokkal is... És a remete már látja, hogy a megvizsgálás céljából bemutatott férfiú egyik
bajuszszára már másfelé tekinget, nem pedig a karján lévő hölgyre, de a remete jó ember, és
nem árulja el titkát. Sőt, ha a hölgy megtalálja a remete jóindulatához vezető szavak forrását,
némi ajándékkal is fűszerezi kérését: a remete előhozza a házából azt a nagy könyvet, amelytől
az egész környéken félnek; előhozza a könyvet, és a nagy diófa alatt kijelenti a térdeplő
szerelmesekről, hogy azokat ezentúl házastársaknak tekinti, amiről némi jegyzetet is tesz. Az
esküvő után a szent ember megmutatja azt a rétet, a Normafán túl, a Svábhegy oldalában, ahol
a mindenkori szerelmesek letelepedni szoktak, mert itt rejtve lehetnek a világ elől. Ó, mondja
meg nékem, síri nyugalmam érdekében, drága hölgyem, bejegyeztette nevét azóta a remete
nagykönyvébe, amióta a mi nevünk odakerült, mint turbékoló galambpár?
* * *
282