alm01

- Hol kapni a legjobb kosztot Pesten? Hol felejtették el leghamarabb a háborút? Hol mérik
azokat a gyönyöröket, amelyek bizonyos életkorban a szerelem mámoránál is üdvösebbek,
célravezetőbbek? Hol szunnyasztja a konyha tündére a maga csodatevő kanalával a sebeket,
amelyeket bőven osztogat az élet, bár azt mondják, hogy már elmúlt a háború? Hol üldögél
békebeli harmóniában az a bizonyos pesti Pali, akiről azt szeretjük hinni, hogy a másik
kabátjában van, holott őt mindnyájan magunkban hurcoljuk?... Hol lehet enni Pesten, amint a
régi Pesten ettünk?
(1924)
* * *
AKIK AZÉRT UTAZNAK MESSZE FÖLDRE,
HOGY JÓL MEGEBÉDELJENEK
(Utazás Magyarországon 1924-ben)
- Hát arra a kedves, kövérkés, piros képű úriemberre emlékszel-e, barátom, aki mindig
feltalálható volt valahol a személyvonaton, és legfőbb olvasmánya a vasúti menetrend volt,
amelyben nyelvcsettintve vagy elmélázva nézegette azokat az állomáshelyeket, amelyek mellett
keresztbe tett villa és kés vagy pedig talpas pohár volt? Ha éppen nem ez volt a tennivalója a
személyvonat utasának, akkor csendesen malmozott ujjaival, és úgy elgondolkodott, hogy
észre sem vette útitársait... Megmondom neked, barátom, hogy min gondolkozott a
szimpatikus pasasér. Semmi máson, mint különböző ebédeken, amelyeket itt-ott a vasúti
stációkon elfogyasztott. Vajon van-e még abból a marhagulyásból ott a nyíregyházi állomáson,
amelyet hajnalban szoktak ott főzni, mikor a kisvárdai vonat még téli sötétségben, befagyott
ajtókkal, ablakokkal megérkezik, hogy csatlakozása legyen a pesti gyorshoz?
Ez az egészséges, meleg ruhába, térdig érő halinacsizmával és utazópokróccal is felszerelt utas
nem félt akármilyen messzi útnak a megtételétől sem, mert hiszen a menetrendből teljes
bizonyossággal előre megállapította, hogy merre és hol fog ebédelni vagy vacsorázni. A vonat
sohasem rázta őt össze annyira, hogy étvágya is elmúlott volna, hanem inkább megnövekedett.
A levegőváltozás felcsigázta a fantáziáját, így például a távolban emelkedő füstoszlopról
mindig azt hitte, hogy ott disznót pörkölnek; ha a Tiszán robogott át vele a vonat: odalent a
folyóban meglátta a víz mélyén úszó kecsegéket, és mindjárt aszpikot is képzelt hozzájuk; ha
törpe-erdő mellett vitt el az útja, nyomban a fácánokra gondolt, amelyek szeretnek az alacsony,
terebélyes fákon tanyázni, és gesztenyével szokták őket megtölteni, hogy finom ízhez jusson a
pecsenyéjük; a kopár mezőkön, amelyeket már megjelölt jeges kezével a tél, a nyulakat látta
futkározni, amelyeknek különösen a gerincük omlatag (gombóccal és megfelelő, savanykás
szósszal), ha kellő számú napig fagyott odakünn a szabad levegőn.
- Ha Miskolc nevét látta a konduktorban, dehogyis a pislogó kocsonyára gondolt, mint ez a
vicces emberek szokása, hanem arra a savanyú malacbecsináltra, amelynek apró csontjaiból,
fogaiból mindig tartogat egyet emlékben (és szerencsevarázs céljából) a pénzeserszényében. Az
pedig csak a legtermészetesebb dolog, hogy ha Kassa nevét ejtették ki valahol, valamerre a füle
hallatára, nem arra a dómra gondolt, amelyre a nagy lábú turisták szoktak, hanem a piros
sódarra, amelyet kora reggelenkint itt az állomáson falatozni lehetett, amikor még Oderberg
felé magyar vonat indult. Szeged sok tekintetben lehet nevezetes város, de a mi emberünk
leginkább azért becsülte nagyra, mert ebben a városban van egy csárda a Tisza-parton, ahol
legjobban főzik a halpaprikást. Ha pedig Bécs felé volt valami tennivalója, nem kellett görcsöt
316