alm01

„plevnai oroszlánnak”, az oroszverő török pasának Pátri díszkardot vitt a magyar ifjúság élén.
- De maguknak (a tulajdonosnak és pincéreknek) tudni kellene, hogy nem minden ember
egyforma, akinek csak oda kell írni az étlapra a feladatokat: ma rosztbrátnit eszel, holnap
vesepecsenyét kell enned, holnapután disznókarmenádlit káposztával... Némely emberben van
vele született egyéniség is, mert a gusztusok különbözők. Én például az egész étlapon nem
találok kedvemre való ételt ebben a percben - mondá ravaszkásan hunyorgatva apró szemeivel
Pátri, amelyek arca duzzadtsága miatt még apróbbaknak látszottak, mint ahogy a természet
megalkotta őket, és ebben a pillanatban majdnem kopogtak az éhségtől, mikor Pátri étlapot
tanulmányozott.
- A csillagokat is lehozzuk a tekintetes úrnak - mondá Ehm János, Szikszay egykori főpincére a
csoporthoz lépve, amely a Pátri asztala körül a pincérségből alakult.
Maga az, János? - kiáltott fel Pátri színlelt meglepetéssel, holott titkon egész idő alatt a
főpincérből tulajdonossá avanzsírozott Jánost várta, akinek kedvező és protekciós elbírálása
alá az étlappal való pörét átadni akarta.
- Maga az az ember, aki engem meg fog érteni, mert itt a kellner uraknak hiába beszélek. Egy
kaptafára vesznek ők mindenkit, holott én mégiscsak más vagyok, mint a többi.
„Igen - gondolta magában a régi pincér -, az úr borította fel mindig az egykori Szabadi
kávéházban (a mostani „Fiume” helyén) a bankadó asztalát, amikor ott már összegyűlt a
bankó, és valaki hirtelen eloltotta a gázt.”
*
2
AZ ELSŐ RENDELÉS MEGTÖRTÉNIK
Hát tudja, János, én szatmári rendőrkapitány koromban a szolgálatom miatt megszoktam azt,
hogy ne akkor egyek, amikor a toronyban a levest meghúzzák, hanem akkor, midőn ráérek.
Ilyenformán az én gyomrom nem olyan, mint a mások gyomra. Most például nekem valami
olyasmire volna gusztusom, ami a villásreggeliből maradt. Csak egy kis porció székelygulyás,
teszem azt. Vagy valami kispörkölt, de zsírosan, levesesen. Nem bánnám, ha egy csipetnyi
gulyásmaradék volna a konyhán délelőttről, persze csontos húsokkal, húslevessel felöntve,
némi zöldséggel, esetleg egy velős konccal. Csak pájslit ne ajánljon nekem, János, mert az csak
frissen jó.
- Hát majd tányérban szolgáljuk fel a gulyáslevest!
- Mély tányérban, hogy ne lássam a levestől Szikszay monogramját - mondá Pátri, aki valamely
okból haragudni látszott az öreg Szikszayra, a régi tulajdonosra, hogy még monogramját a
tányér szélén se akarta többé látni.
Amíg János elment a „kisgulyás” iránt intézkedni a konyhába, Pátri felemelte a söröspoharat,
és annak krágliját fejcsóválva nézegette:
- Borzasztó sokat nyerhetnek maguk a sörön, hogy ennyi habot adnak hozzá - mondá, és a
füles pohár tartalmát egyetlen hajtással eltüntette kapa után ültetett agyagszínű bajsza mögött.
Pátri nem volt iszákos ember, de éhsége idején minden elfogyaszthatót eltüntetett az asztalról.
Ugyanígy járt a kenyérdarab, amelyet addig farigcsált késével, sózott, paprikázott, majszolt,
amíg a puszta tenyere maradt a kenyérdarab helyén. Közben mindig a legáhítatosabban nézett
328