alm01

Vajda János, a költő úr is ezt szokta mondani, amikor onnan idejön - mondá némi felvillanással
esőverte arcán az öreg Szikszay, és már ment is intézkedni, hogy a Pátri ne csalatkozzon
reménységében, amely e helyre vezérelte őt.
Pátri most már engedett előbbeni ájtatos magatartásából, miután láthatólag könnyen sikerültek
a dolgok. Az udvari étteremben szundikáló vagy csámcsogó régi vendégek bámulatára a
madárkalitka felé fordult, és bókolva: a láthatatlan madárkának mindenféle rekedt füttyöket
eregetett, kedveskedve a madárka felé, mintha így akarna hízelegni az ügyében eljáró
gazdának.
- Kedves kis madár! - mondá leereszkedően a kefefejű borfiúhoz, aki körülötte settenkedett.
Mire a borfiú kijelentette, hogy a kalitkában nincs madár.
*
4
A VÁSÁRCSARNOKBAN
A virsli valóban jól sikerülhetett - meg volt tetézve egész darabban levő krumplival és egy
darab frissen sült karmenádlival, valamint piros paradicsommal, amúgy „rácosan”, mint Pátri
később megállapíthatta -, mert Pátri most már egy „hosszúlépés” felhajtása után egy darabig
szokott áhítatos arckifejezésével nézett maga elé, mint aki megemlékezik gondolatban
mindazokról a szentekről, akik kálvinista létére (neje katolikus volt) se hagyták cserben, csak
aztán indítványozta a fizetést a fehér mellénye zsebéből ezüstforintos megkongatásával.
- „Volt egy pár virslim...”
- Igaz, hogy nem jöttem négy lovon Pestre, mint Sárkány, aki aztán gyalog itt maradt a pesti
kávéházakban, és cukorbajt kapott, hanem csak úgy tógás, pataki deák módjára, de nem kell
addig félni, míg az édes, legédesebb komámuram keze nem reszket - mondá borravaló helyett a
kopottas pincéreknek, akik az elszegényedett Szikszay-féle étteremben búcsúztak a vendégtől,
amint az sóhajtva ment el, mintha a szíve marasztaná, de szólítja a kötelessége.
Pátri nagydarab ember volt (felül a mázsán, hál’ istennek, mint megnyugvással mondogatta), de
mégse keltett valamely különösebb feltűnést, amikor a közeli Nagyvásárcsarnok vendéglőjébe
bevonult, mert itt ugyancsak terjedelmes kofaasszonyok, piros arcú élelmiszerárusok, lovaglónadrágjaikban
a szétpattanásig feszülő mészárosok és hentesek tanyáztak, akik a másnapi piac
lehetőségét beszélték meg. Legfeljebb a Pátri termetéhez sehogy se illő, mogyoró nagyságú
orra, amely egy ló rúgása miatt maradt piciny: mulattatta volna a kofaasszonyokat, ha Pátri a
nőneműekkel törődött volna. De egészen másban törte a fejét.
A vásárcsarnokok vendéglőjében mindig híres konyha volt, mert frissiben kapta a vendéglős az
élelmiszereket. Az új zöldség tavasszal és a kis malac a hideg időjárás beálltával itt jelentkezett
először. De minden idénynek megvoltak a maga friss gyönyörűségei, amelyeket okos ember a
vásárcsarnoki vendéglőben először üdvözölhetett.
Ugyancsak a hajnali vásárnyitás miatt itt főztek először útonjáróknak való eledeleket, itt
készült el leghamarább a pörkölt és a tokány, amelyet még az úgynevezett fehér terítékes
részben is a saját bicskájukkal eszegettek a vendégek. Itt nem lehetett „rosszat” főzni, mert
hiszen szakértő volt jóformán mindenki. A mészáros és hentes abból a húsból evett, amit ő
adott el az imént a vendéglősnek, csak az elkészülés módján múlott az egész dolog. A kofák
számon kérték kacsáikat, jércéiket, amelyeket hajnalban a vásárcsarnoki konyhára szállítottak.
Pesti okos emberek tudták azt, hogy a vásárcsarnoki vendéglőben a legkitűnőbb minőségű
331