alm01

léleknek nincs alakja, sem olyan beszéde, amit a földön élő ember megértene, gondoskodtak olyan
emberről, aki megérti a szellemek nyelvét. Ezeket médiumoknak hívják.
Ezt aztán a sötét szoba közepére ültetik, hogy másvilági álomba merüljön. Aztán megidézik a lelket, aki
rendszerint meg is jelen. Ha nem jelen meg, azt azzal magyarázzák, hogy egy hitetlen van a szobában.
Ha az idézett lélek megjelenik, kérdéseket intéznek hozzá, amelyekre a lélek a médium útján válaszol.
Ennek a babonának napról napra több hivője akad, s a spiritiszta-társaságok száma állandóan
emelkedik.
*
KÁRTYAVETÉS
A kártyavetés babonája is sok embernél talál hitelre, külön erre a célra készített kártyából szoktak
jósolgatni faluról falura járó cigányasszonyok hiszékeny parasztlányoknak. Néhány hatosért
megmondják, hogy férje szőke lesz-e vagy barna, és hány gyereke lesz. Boldog lesz vagy boldogtalan,
hosszú vagy rövid életű.
Milyen számot tegyen meg a lutriban, hogy nyerjen, szóval mindazt meg tudják jósolni a kártyából, amit
fontosnak tartanak.
S bár az egésznek semmi komoly alapja nincs, mégis akad nagy városokban is ilyen kártyavetőnő.
Rendesen asszonyok látogatják, azoknak vetik ki a jövendőt.
Párizsban néhány világhírű jósnő él, akinek neve az egész világot bejárja néha, ha valamely fontosabb
jóslatuk bevált.
Magyarországon minden vidéknek van jósnője, kártyavetőnője, Budapesten minden utcában találunk
belőle.
A jóslás babonája talán a legrégibb minden babona között. A régi népek, különösen a görögök életében
nagyon fontos szerepet játszott. Hadvezérek, királyok fordultak a jósdákhoz. Ha válaszúton voltak,
mindig a jósdák tanácsát kérték ki.
Jegyzet
Itt aztán hiába prédikálnak a bölcsek és felvilágosultak: kártyavetés nélkül nem képzelhető az
élet Magyarországon. De vajon mit csinálnánk azzal a szótlan, álarcos idegen férfival szemben,
amint a régi olasz álmoskönyvek sorsunkat rajzolják?
Kártyát mindenütt vetnek. Minden időben vetnek. Lefekvéskor, álmatlan éjszakán, felébredéskor.
Van, aki saját kezűleg veti ki reggelenként, hogy milyen lesz napja. De a legtöbben mások,
bölcs öregasszonyok szájából szeretik hallani a titokzatos szavakat, melyek némi világosságot
mutatnak a ködben. Mintha mindent tudnának, mindenkit ismernének ezek a tudós asszonyságok,
akik ódon budai házikóikban üldögélnek, vagy az országúton vadmadárlábukkal sietve
inalnak egyik faluból a másikba. Mintha nagy tehertől szabadulnánk meg, midőn a pesti
külvárosi alkonyatban elhagyjuk a kártyavetőnő házát. Hisz legféltettebb titkaink, sejtelmeink,
senkinek be nem vallott érzelmeink jelentek meg előttünk a kártyák figuráiban, a kártyavetőnő
hozzáfűzött szavaiban.
Jártunk kártyavetőnőhöz álöltözetben, inasunk ócska kabátjában, míg a kíséretünkben levő
hölgyek rendszerint szegény iparosnőnek vagy cselédeknek látszottak. Eljártunk elővárosok
szennyes utcáiba, düledező viskóiba, ahol egy sötét odúban sohasem látott vénasszony vetette
kártyáira veres karikás tekintetét. Mentünk kék litánia utáni alkonyatokon, Szent Antal estéin
(kedden), felhasználtuk a nagypénteki délutánokat, este eltakaró köpenyegét, az újholdat...
Elmendegéltünk: midőn új szerelem beköszöntését ünnepeltük szívünkben, és elbaktattunk az
183