alm01

Ámde egyébként mindenki sofőr vagy kocsis mögé ült vasárnap délután, aki azt hiszi magáról,
hogy nála nélkül a főváros társadalmi élete el nem képzelhető. Hiszen: a mágnásoknál ez
érthető, utóvégre elsősorban az ő passziójukat jelenti a lóverseny. Természetes dolog, hogy
Batthyány Elemér leveszi fejéről a nehéz kalapot, amikor végre ismét Budapesten futják a
Nemzeti- és Hazafi-díjat. Érthető, hogy Festetics Tasziló herceg elmerengve dől karosszéke
támlájára, amikor körülnéz a zöld gyepen. Sőt - tiszteletre méltó minden lovaregyleti tag
áhítata és meghatottsága, amikor az új pálya küszöbét átlépi. A dicsőséges, régi, szép idők
vannak visszatérőben, amikor májusban lóverseny volt Pesten, és ettől az eseménytől az egész
város megbolondult. Az ifjúság pezsdül föl a fáradozó szívekben, és már csak a régi
emlékekért is érdemes volt megérni ezt a napot, amikor a pesti pályán szólal meg ismét a start
harangkondulása.
De megható volt azoknak a polgári sorban levő pestieknek a fölvonulása, akik valóban csak
lelkes szórakozásból járják a gyepet. Mily repesve üdvözölték egymást ezek a régi pestiek,
akik már azt hitték, hogy majd csak a másvilágon találkoznak újra! Milyen megifjodás látszott
arcokon, amelyek azt hitték, hogy egymást többé a pókhálók és ráncok miatt föl nem
ismerhetik! Hogy nyuladoztak egymás felé a viszontlátásnak örvendező kezek, mennyi mindent
meséltek a szájak arról az időről, amikor Pesten utoljára volt lóverseny! Itt-ott néha annyi régi
ismerősre találtunk, mintha a régi lóversenypályán járnánk, hál istennek, senki sem halt meg a
városban azok közül, akik itt valaha valamit számítottak! Egy délutánra megelevenedett a régi
Pest összes kedves figuráival, szeretetre méltó embereivel, tiszteletre méltó hölgyeivel, akiknek
bokáit csak most láthatjuk valóságban, miután akkor, amidőn utoljára találkoztunk velük, még
a hosszú szoknya volt divatban...
*
A megnyitásnak sportértékeiről majd elszámolnak azok, akik ehhez a mérlegeléshez értenek -
én nem tudtam kellő komolysággal és szakszerűséggel figyelni a paripák játékos futkározásait
sem, annyira érdekeltek az emberek, akik kivirágosodott szemmel, nyíló arculattal, régi
bőbeszédűséggel sétálgattak, mesélgettek, csevegtek, szórakoztak ezen a májusi délutánon,
mintha egyszerre elfelejtették volna mindazokat a keservességeket, amelyek azóta érték őket,
miután az utolsó hendikep után fölszaladt az oszlopra a veres golyó. Egy múltjában megifjodó,
minden erőfeszítésével régi életét és életmódját folytatni kívánó Pestet láttunk magunk előtt
1925. május 10-én. Egy nagyváros lakosságát, amely egy nap alatt ki akarja törölni
emlékezetéből egy évtized gyötrelmes szomorúságait: ott akarja folytatni könnyelműnek vagy
fölületesnek nevezett életét, ahol abbahagyta, mert ez a város már arra is rászorult, hogy a
lóversenytéren szívhasson magába egy kis szabadabb levegőt. Ismét vidám, kedves, mulatságos
óhajt itt lenni mindenki, miután már a düh és keserv mérges éveit sikerült a háta mögött hagyni.
Egy élni vágyó főváros népe találkozott a zöld gyepen, amely főváros nem hagyja magát
megfojtani, hanem élni akar, könnyelműen vagy bolondosan: de élni.
*
Igen tanulságos délutánja lehetett mindenkinek a lovaregyleti versenypálya megnyitása. Rá
kellett eszmélni, még a pesszimistáknak is, hogy ennek a városnak a lakosságában hallatlanul és
kifogyhatatlanul buzog most is az életkedv - fonnyadásról, csüggedésről, fáradtságról itt szó
sem lehet, ellenben annál inkább beszélhetünk a régi gyönyörű Budapestnek a reneszánszáról.
Régen volt ilyen ünnepély a városban, amelyen ennyire kézzelfoghatólag megmutatkozott
volna Budapest életgazdagsága.
(1925)
* * *
303