alm01

Lehetséges, hogy a lóversenyző, gyanakvó, elkeseredett Magyarországban egyedül vagyok
ezzel a véleményemmel, de szót kérek az embereknél különb csikók védelmére.
(1918)
* * *
A RÉGI LÓVERSENYTÉR
A szép asszonyok, akik Király-díjak napján gyönyörű toalettjeikben egykor itt megáztak, a
gavallérok, akik kétfogatú bérkocsin méltóságteljesen kanyarodtak a főkapu elé (ahol az
egyfogatúnak megállni sem volt szabad), és verseny végén gyalogosan, szomorúan ballagtak el
a bokrok között kanyargó ösvényeken, a lovaregylet urai, akik a piros zsinórral elkerített
emelvényen öregedtek meg, és az 1918-i őszi versenyek után nem gondoltak arra, hogy
utoljára látták a gyönyörű pályát: még emlékeznek reá, hogy mily előkelő és ünnepélyes volt.
Ó, mily rugalmas volt a gyep a totalizatőr bódéi körül, mily árnyékos volt a kis liget, amelynek
közepén tarka pokrócaik alatt körben vezették a versenyparipákat, mily finom és jókedvű volt
a társaság, amely e helyen találkozni szokott május illatos napjaitól kezdve késő októberi időig,
midőn a borongós estéken már gyertyavilág mellett fizették ki az utolsó tiketteket a totalizatőr
tisztviselői.
Valóban gyönyörű volt a régi lóversenytér a Thököly úton, sokan sóhajtva gondolunk rá, mint
szép ifjúkori emlékünkre, hol talán nyertünk vagy veszítettünk, ahol a főváros legszebb
hölgyeiben gyönyörködhettünk, találkozhattunk előkelő ismerőseinkkel, élvezhettük a sport
gondtalan és izgalmas délutánjait. Aki a régi lóversenytéren megfordult: az csak szomorúan
gondolhat a sorsfordulatra, amely Budapestet megfosztotta egyik legszebb látványosságától.
Igaz, hogy az utóbbi években már szűknek és primitívnek hittük a jó öreg versenyteret, igaz,
hogy a sport barátai már számlálták a hónapokat, amidőn az új és nagyszerű versenytéren indul
meg az új szezon, igaz, hogy hálátlanok voltunk, ahol egy emberöltőn át futtattuk
hangulatainkat és karcsú versenylovainkat - de mégsem hittük, hogy ily váratlanul akaratunkon
kívül elveszítsük őt.
Kicsi volt a tribün, de elfértek ott a hölgyek, akiknek beszélnivalójuk volt a szomszédjukkal.
Aztán milyen jól meg lehetett itt húzódni, amikor az őszi eső kezdte csapkodni a tetőt, vagy a
tavaszi zivatarok száguldottak át a mezőn. Kicsi volt a pálya, de minden irányban belátható, a
versenyparipákat percről percre lehetett látni iramodásukban, a leghosszabb versenyek
szemünk láttára folytak le, és a fordulónál már az egész publikum körülbelül megítélhette a
paripák esélyét.
A Jockey Clubnak fenntartott helyen, a piros bársonnyal és szép oszlopokkal elkerített mezőn
feltünedeztek a grófnők gyönyörű toalettjeikben. Tavaszkor a lila orgonaszín volt a divat a
karcsú hölgyeken, míg a nyár elhozta tarkabarka virágváltozatait. Ősszel komolysötét ruhák
érkeznek a párizsi szabóműhelyekből, hogy itt a budapesti közönségnek bemutattassanak.
Gyakran vendégek voltak itt a rózsaszínű Andrássy konteszek, a gyönyörű Esterházy Pálné
(most Cziráky grófnő), Pallavicini őrgrófné, Károlyi István özvegye, a Pesti Hírlap tippje
szerint játszva, Wenckheim Denise grófnő, akinek emlékezetes Affenbluméja két Kanca-díjat is
nyert Kaposi gondos tréningjében. Egyetlen versenynapot sem hagyott ki Kodolits tábornokné,
a hamburgi Heine bárónő, aki tán a legszenvedélyesebb látogatója volt a turfnak, de megfordult
e helyen a versenyévadon minden hölgye a high-life-nak, aki Pesten tartózkodott.
295