Belle Jamison szakmai önéletrajza (első változat)

Játék a tűzzelbennem van, a bőrét a bőrömön. Izzadva és fájón. Kitöltve. Általa.Rome által. Abban a pillanatban még arra sem tudtam rávennimagam, hogy az exére gondoljak.Rome biztosan megérezte, hogy visszavonulót fújtam, mert ujjaikönnyedén felkúsztak, és a hajamba túrtak. Arcomat az övéhezhúzta.– Meg foglak csókolni – morogta. – Nem gyengéden, mintkorábban, hanem durván.– Igen.– És tetszeni fog.– Igen.A szeme tüzes és szenvedélyes volt, gyakorlatilag izzott. Egyragadozó állatra emlékeztetett, aki kiszemelte prédáját, és agondolattól megremegtem. Ő volt a vadász, én voltam a préda.– Igen – mondtam újra. Igen, igen, igen!– Egy nap, nem is olyan sokára, meg foglak dugni.Várakozó remegés futott végig rajtam – Igen.– Az is tetszeni fog. Könyörögni fogsz érte.Miközben beszélt, csípőjét kissé megemelte, szédítően hozzámdörgölve magát. Ha most állnánk, már biztosan összeestem volna.– Ne beszélj többet! – mondtam, éppoly vadul, mint ő. – Csókolj!Most!Ajkai azonnal lecsaptak az enyémre. Nyelve a számbankutakodott, forrón, sötét-erotikusan. Mámorító íze megszállta azérzékeimet, elmélyítve gyönyöröm. Egyik kezét lejjebb csúsztatta, ésmegmasszírozta a mellemet, megdörzsölve mellbimbómat puhaselyemtopom anyagán át. Dörzsölte. Nyomkodta. Fájó szükségetébresztve legbelül.Úgy csókolt, mintha sosem tudna betelni velem – pont, ahogyakartam. Úgy csókoltam, mintha meghalnék nélküle – mert tudtam,hogy így lenne. A kezeim mindenütt ott voltak rajta, képtelen voltambetelni vele. Nyelvünk újra és újra összegabalyodott. Csípőnk újra ésújra egymáshoz dörzsölődött. A mozdulataim gyorsabbak lettek,eszeveszettek. Hő, túl sok hő! Éreztem, dőzsöltem benne. Olyan167