Belle Jamison szakmai önéletrajza (első változat)

Játék a tűzzelnem nézett rám. Bocsánatot szerettem volna kérni megint, de várokaddig, míg több hajlandóságot mutat, hogy elfogadja.Mielőtt elértük volna a teraszt Rome mellém sietett, megfogta akezem, és megállított.– Tanner, menj be! Pihenj egyet! Belle és én hamarosancsatlakozunk hozzád.Kinyitottam a számat, hogy megkérdezzem, mi folyik itt, deTanner csak annyit motyogott. – Csak nyugodtan.És nélkülünk lépett be.Rome a fák közé húzott.– Van itt kinn egy tó.– És?– És úszni fogunk benne. Egyedül. Aztán azt teszünk, amit csakszeretnénk.Ó. Ó! Hirtelen már nem voltam fáradt. Melegség áradt végigrajtam. Melegség, vágy és látszólag kielégíthetetlen éhség. Aracionális, tarts-távol-a-bajtól részem kétségbeesetten próbáltemlékeztetni arra, hogy mit tartogat a jövőm. Rome el fog hagyni.Mikor mindennek vége, el fog téged hagyni.Talán bolondság volt tőlem, de akkor sem engedtem, hogy eztönkretegye ezt a pillanatot. Vigyázok a szívemre, szoros pórázontartom az érzéseimet, de élvezni fogom ezt az alfahímet, amígtehetem. Semmi megbánás, emlékeztettem magam.Hamarosan szétnyíltak a fák, hatalmas oázist tárva elénk. A tarkavíz hívogató oválist formázott. A szélén nagyobb szikladaraboksorakoztak félhold alakban, rózsaszín virágok nyíltak körülötte,tökéletes keretet képezve. Fényes holdsugarak és ködfoltoktekeregtek az ezüstös vízfelszín felett, amitől az úgy csillogott, minta fényezett üveg. Szentjánosbogarak csillogtak, mint romantikusgyertyák.A hely nyers szépségétől elakadt a lélegzetem, és megremegtem.– Tudod, miért hoztalak ide? – kérdezte Rome.– Igen – válaszoltam. És már alig vártam, hogy belekezdjünk.287