Belle Jamison szakmai önéletrajza (első változat)

Gena Showalterelmegyünk. Meg akarom nézni Dr. Roberts házát, és nyomokatkeresni. Ő egy öregember. Biztosan meg fogom találni.– Lehet, hogy öreg, de okos is – figyelmeztette Lexis. – Senkinem tudta eddig megtalálni.– Várj már egy átkozott percet! – megragadtam Rome vállát, ésmegfordítottam, ő pedig hagyta. Ellenállhatott volna, de nem tette.Megböktem a mellkasát, és ránéztem. – Te tudod, hogy én mivagyok, szóval minden jogom megvan hozzá, hogy tudjam, te mivagy!– Igen – mondta Tanner, karját összefűzte a mellkasa előtt. –Nekem is.– Csend! – Rome és én tökéletes összhangban mondtuk ezt.– Én csak segíteni akarok neked, Vipera. Rome fél elmondanineked.Hirtelen Tanner abbahagyott minden mozdulatot. Egy vigyorterült szét az arcán. Fel-le ugrálva tapsolt és kiabált. – Lexis! Lexis,hallottad, amit az imént mondtam? Érzem a félelmét. Érzem afélelmét!– Fogd már be végre! – mordult rá Rome, mielőtt Lexisreagálhatott volna. – Nem félek!– Ez igaz?Sóvárogva az érintkezés után, még ha az csak egy kicsi is,ujjbegyemmel végigsimítottam felfelé a mellkasán, és kezembefogtam az arcát. – Félsz elmondani nekem?– Nem hallottad, mit mondtam az előbb? – összeszorította azállkapcsát, és azok a feszes vonalak, amiket annyira gyűlöltem,megjelentek a szeme sarkában. – Nem félek. Ez csak egyszerűennem olyasmi, amiről szeretek beszélni. Soha. Senkivel.– Lexis tudja – mutattam rá.– Része volt az én… átváltozásomnak. A kísérletek alatt történt,amire jelentkeztünk.– Mondd el!A gyomrom háborgott, és émelyegtem. Annyira émelyegtem.Gyűlöltem, hogy ennyire kizár engem. Azt hitte, hogy elutasítanám?182