Belle Jamison szakmai önéletrajza (első változat)

Játék a tűzzel– Nem akarok meghalni – mondtam neki. – És nem akarokkísérleti patkány lenni. Ember vagyok.Egy pillanatra bűntudat suhant át a szemein, aztán semmi. Semmiérzelem. – Ezt nem nekem kell eldöntenem.Remegett az állam, a szememet nedvesség égette. – Miért mondodel mindezt nekem? Ha maradtál volna a járványügyis mesédnél, talánegyüttműködtem volna veled.– Megérdemled az igazságot – mondta gyengéden. – Vagylegalább annyit, amennyit elmondhatok neked.Meglágyultak a vonásai, ami szöges ellentéte volt a szavai mögöttrejlő tartalomnak. Megérdemlem az igazságot, de akkor is bántanifog.Túl sok minden, ami miatt nem kéne aggódnom, míg rám nemtámad. Megpróbáltam felállni, megpróbáltam feltornázni magam éselfutni, de minden sejtem tiltakozott, és megint összerogytam.Elöntött a félelem. Lennie kellett…ó, istenem! Tekintetem a kezemresiklott, amit összefontam az ölemben. Szemem tágra nyílt,lehetetlenül kerek lett. Nem! Nem, nem, nem! Pislogtam, de semminem változott.Jégkristályok kezdtek képződni az ujjaim hegyén. Néztem,figyeltem őket, ahogy alakot öltenek a semmiből, egyszerűen abőrömből kristályosodva. A hideg nem zavart, egyáltalán nem iséreztem.Abban a pillanatban hittem neki. Mindent elhittem, amit mondott,a legkisebb kétség nélkül. Irányítani tudom az időjárást, azt mondta.Az esőt, a havat… a havas esőt. Áradásokat okozhatok, tüzeket,tornádókat, azt mondta. Az emberek kísérletezni akartak rajtam, aztmondta. Édes istenem!– Hogy hívják? – ziháltam, remélve, hogy ez kiránt a jég és akísérletek gondolatmenetéből. Összedörzsöltem a kezeim, hogyfelmelegítsem kissé, és sikerült elolvasztanom a jeget. Nemmondtam el neki, mi történt az imént.– Az nem fontos.55