Belle Jamison szakmai önéletrajza (első változat)

Gena Showalter– Így van. Nem engedem – mondtam. – Apa, te és Tannermaradjatok itt, rendben?Bólintottak.– Most már elengedhettek – tettem hozzá.Amint megtették, a legkisebb erőfeszítés nélkül megfagyasztottamJohn kezét – a francba is, kezdek nagyon jó lenni! –, és mikorlecsúszott rólam a keze, szó nélkül abba az irányba indultam, aholLexis eltűnt. Rome!, kiabálta a szívem. Jövök! Sikerült elkapnomLexist a liftben. Nyitva tartotta nekem az ajtót, én pedigbecsusszantam, mielőtt becsukódhatott volna. Egy pillanatraelkaptam John sokkos arcát, ahogy utánam eredt.Lexis pontosan tudta, merre kell menni, és egy fertőtlenítőszagúfolyosóra vezetett. John is hamar megérkezett, morgott, de nemtiltakozott. Biztosan megérezte, hogy megsütném azonnal, ha akkorRome és közém áll.Rome-ot begurították egy – műtőbe? Egy laborba? Fogalmam semvolt, melyik. Vastag ezüstajtók csukódtak be, elzárva a hordágylátványát. De Rome halálosan csöndes volt, én pedig megragadtamLexis kezét.– Minden rendben lesz – mondta.– Biztos vagy benne?– Én… reménykedem.Összeszorult a mellkasom. Órák teltek el. Fel-alá járkáltunk. Mégtöbb óra telt el. John figyelt, tanulmányozott minket. Még meg isenyhült, és engedte, hogy apa és Tanner velünk várjon. Az egyetlenkanapén ültek, mindkettejük arca ugyanolyan gondterhelt volt.Lexis leült Tanner mellé, és a vállára fektette a fejét. Ő átkarolta,Lexis pedig sírt. Csitítgatta, és vigasztalta, végül pedig Lexis isabbahagyta. Felemelte a fejét, egy darabig csak bámulták egymást,aztán Lexis előrehajolt, és megcsókolta.Épp elég hosszú időre torpantam meg járkálás közbe, hogylássam, ahogy Tanner mohón válaszol. Megdöbbentem, de örültemnekik.John megmasszírozta az orrnyergét, pont ahogy Rome-tól láttammindig, mikor nagyon fáradt volt. – Mi jöhet még ezek után?330