Belle Jamison szakmai önéletrajza (első változat)

Tizenhetedik FejezetAZNAP ÉJJEL miután tiszta ruhába öltöztem – bugyival és melltartóval!–, csendben tettük meg az egy órás utat Dr. Roberts házához. Túlideges voltam, hogy beszéljek. A pasik… hát azt hiszem, Rome talána saját üzemmódjába lépett. Az ölj-vagy-téged-ölnek-megüzemmódba, azaz mérlegelni a lehetőségeket és valószínűségeket, éslelkiekben felkészülni, hogy bármit megtegyen, amivel eléri a kívánteredmény. Tanner arca sápadt volt, és úgy tűnt, bármelyik percbenelájulhat. Különös módon egyfajta kézzel tapintható izgatottságot issugárzott, mintha egyszerre tudna összepacsizni néhány barátjával, éskérkedni a nőknek.– Bukjatok le! – mondta Rome megtörve a csendet.Tanner és én nem haboztunk, azonnal lebuktunk. Mivelmindketten a hátsó ülésen voltunk, Tanner az arcát az ülésbepréselte, míg én a saját testemmel fedtem be az övét. A szívemhipersebességre kapcsolt.– Mi történik? – suttogtam, aztán mentálisan megdorgáltammagam a suttogásért. Még nem kellett csendben maradnom.A kocsink lelassult, finoman elkanyarodott, majd újra egyenesbeállt, és felgyorsult.– Jó néhány háztömbbel odébb fogok leparkolni a doktorszomszédságától. Onnan gyalog megyünk.Nagyszerű. Séta. Mozgás. Célpontot csinálok magamból. Talánfel kellett volna akasztanom egy neontáblát a nyakamba azzal afelirattal, hogy Ide Lőj.245