Belle Jamison szakmai önéletrajza (első változat)

Játék a tűzzelÓ, Istenem! A felismerés egy pöröly erejével csapott le rám. Hanem tanulom meg uralni az erőmet, nem csókolhatom meg Rome-ot.Soha. Most túl veszélyes volt. Én voltam túl veszélyes. Talán újabbtüzet gyújtok, egy nagyobbat. Egy kiolthatatlan tüzet – mint amiakkor kezdett bennem kavarogni, mikor először a lakásomba lépett.Elöntött a szomorúság, keresztüláramlott rajtam, kioltva aszenvedélyem. Mi van, ha soha nem fogom tudni megtapasztalniRome érintését? Mi van, ha sosem tudom meg, milyen érzésszeretkezni – kefélni – vele? Felemésztődni általa? Mi van, ha csakaz a csók volt, amit az előbb megosztottunk? Mindaz, amitmegtudhatok róla?Esőcseppek hullottak körülöttem, először csak pár csepp, majderősödni kezdett. Nagy, kövér cseppek csöpögtek a plafonról.Remegve kinyújtottam a kezem, a virágra mutattam, és a cseppekarra a pontra koncentráltak. A tűz sistergett, majd elhalt, épp mikorRome visszaért a tűzoltó készülékkel.Megtorpant, rólam a tűzre nézett, a tűzről rám.– Megcsináltad! Eloltottad!Ajkai lassú, büszke mosolyra húzódtak, de láttam a feszültséget aszeme sarkában. – Tanulsz, bébi. Irányítod.Bólintottam, de tekintetemet továbbra is a padlóra szegeztem. Azérzelmeim olyan nyersek voltak, nem voltam biztos benne, hogy megtudnék szólalni. Gombóc nőtt a torkomban.– Én… Én sajnálom!Tessék! Sikerült kinyögnöm valamit. Elképzeltem egy hidegpajzsot a szívem körül, egy Maradj Távol jelöléssel, hogy többé nekívánjam Rome-ot. Nem fájna ennyire. A fájdalom ugyan nemenyhült, de az eső alábbhagyott.Továbbra sem nézvem Rome-ra, talpra álltam. A szőnyeg elázott.Annyi méltósággal, amennyivel csak tudtam, elsétáltam tőle.Egyikünk sem mondott egy szót sem. Nem próbált megállítani, és énsem fordultam vissza. A szobához siettem, amit Lexis adott, majdegy halk kattanással bezártam az ajtót, és az ágyra másztam.169