A kritikai gondolkodás fejlesztése - pedtamop412b.pte.hu - Pécsi ...

A saját tanári gondolkodás a tanári szerep és a tanári személyiség
kapcsolatáról
2.10. Feladat
2.10.1.
Lehetek-e tanárként önmagam? Lehetünk-e emberi lények az osztályteremben?
Erről a kérdésről, a tanári szerep és a tanári személyiség kapcsolatáról konstruktív vita
lefolytatásával cseréljük ki gondolatainkat. Egy ideig most nem kérdezzük az Ön igazi
válaszait a fenti kérdésekre, a csoport egyik fele a fenti kérdésekre az IGEN, a csoport másik
fele a NEM álláspontot fogja képviselni
2.10.2.
Az IGEN és a NEM csoporton belül alakítsanak párokat, és gyűjtsenek érveket álláspontjuk
alátámasztására!
2.10.3.
Ha már több érv nem jut eszükbe, akkor továbbiak gyűjtéséhez segítséget adhatnak az alábbi
szövegek.
Természetesen mindenki csak a vitában általa képviselendő IGEN vagy NEM válaszhoz
tartozó szöveget olvassa el, ha szükségesnek látja!
LEHETEK-E TANÁRKÉNT ÖNMAGAM?
LEHETÜNK-E EMBERI LÉNYEK AZ OSZTÁLYTEREMBEN?
IGEN
„Az az út, melynek során magam is emberi lénnyé váltam az osztályteremben, valahogy
ahhoz hasonlítható, amikor valaki a hátsó kijáraton jön be. Mint pszichológus tanácsadó
foglalkoztam diákokkal és másokkal is, akik valamilyen bajban voltak. Rá kellett jönnöm,
hogy ha csak beszéltem hozzájuk, tanácsokat adtam, elmondtam nekik, hogy mit jelent a
viselkedésük, az nem segített. De apránként megtanultam, hogy ha úgy bíztam bennük, mint
alapvetően kompetens emberi lényekben, ha valóban saját magam voltam a velük töltött
időben, ha úgy próbáltam megérteni őket, ahogy ők saját magukat belülről érezték, érzékelték,
akkor valamilyen konstruktív folyamat kezdődött el. Egyre tisztábban és mélyebben láttak
saját magukba, meglátták, hogy mit tehetnek bajuk megoldására, és el is kezdtek
tevékenykedni, amitől függetlenebbekké váltak, és problémáik egy része is megoldódott.
De ez a tanulás, ami számomra volt fontos, megkérdőjeleztette velem tanárszerepemet. Hogy
bízhatom meg a hozzám tanácsadásra érkező klienseimben, hogy konstruktív irányban
fejlődnek, amikor diákjaimmal szemben közel sem voltam ennyire bizakodó. Így kezdtem el a
sötétben tapogatódzó, bizonytalan változtatásokat az osztályteremben is.
Meglepetésemre az osztályaim a tanulás izgalmas helyszíneivé váltak, amikor én magam
felhagytam a tanár szereppel.
Nem volt könnyű. Meglehetősen fokozatosan ment csak, de amint elkezdtem a diákokban
bízni, azt kellett látnom, hogy hihetetlen dolgokat tesznek az egymással való
kommunikációikban, a tananyag elsajátításában, és mint fejlődő emberi lények is, mintha
kivirágoztak volna. Ezzel engem is arra bátorítottak, hogy szabadabban legyek önmagam, és
ez mély interakciókhoz vezetett. Elmondták érzelmeiket, és olyan kérdéseket tettek fel,
melyek eszembe se jutottak volna. Én magam is sziporkáztam a számomra is új és izgalmas
ötletekkel, de ahogy láttam, ők is valahogy így voltak ezzel. (…)
37