A kritikai gondolkodás fejlesztése - pedtamop412b.pte.hu - Pécsi ...

Először is a fenti mondat szavait kinek-kinek úgy kell értelmeznie, ahogyan saját tapasztalata
révén, kézzelfogható példákon megérti. (Egyik célom éppen az, hogy az olvasót rábírjam
személyes tapasztalatai mozgósítására.) A »tanulás« szó az olvasó emlékezetében olyan
osztályt idézzen fel, amelyben egykor maga is diák vagy tanár volt. »Tevékenység és
észlelés« konkrétumokra utalnak, kézzel fogható, szemmel látható dolgokra: pl. kavicsokra,
almákra, pénzdarabokra vagy körzőre és vonalzóra, vagy laboratóriumi eszközökre stb.
Az ilyen konkrét interpretáció természetesen adódik valamely egyszerű, az általános
iskolába való anyagnál. Ilyen anyag megértése természetesen indul ki konkrét tevékenységből
és észlelésből. De ha jól meggondoljuk, hasonló fázisokat vehetünk észre kevésbé egyszerű,
magasabb szintű tanulmányokban is.
Különböztessünk meg három fázist: a felderítés, a formalizálás és az asszimilálás
fázisát.
Az első, a felderítés fázisa intuitív, a kézzelfoghatóhoz, a közvetlen megfigyeléséhez
közeli heurisztikus szinten mozog.
A második, a formalizálás fázisa, már inkább fogalmi szintre emelkedik a
terminológia, a definíciók és bizonyítások bevezetésével. Végül kerül sor az asszimilálás
fázisára: a »belső okok« feltárására kell törekednünk; emésszük meg a tanultakat, illesszük
gondolkodási rendszerünkbe, szemléleti módunkba. Ez a fázis nyitja meg az utat egyrészt az
alkalmazások, másrészt a további általánosítások felé.”
(PÓLYA György: A problémamegoldás iskolája, II. kötet, Tankönyvkiadó, 2. kiadás, Budapest, 1971, 113-115.
o.)
A tanulás fogalma a pszichológiában és a pedagógiában
„A pszichológia hosszú időn át nem volt képes a pedagógia számára hasznosítható módon
megvilágítani az egész tanulási folyamatot és azon belül az iskolás tanulást.
Az a lélektan, amelyet a mi nemzedékünk tanult, elkülönülten tárgyalta a gondolkodás,
az érzelem, és az akarat körébe tartozó jelenségeket. A tanulást az emlékezetet taglaló
fejezetben a bevéséssel azonosította (KORNIS, 1919.). Sokszor igen alaposan elemezte az
emlékezeti munkát, és útbaigazítást adott a gazdaságos tanulás módjára (feldaraboló,
egybefoglaló, közvetítő), feltételeire, az ismétlések számára és elosztására, hasznos fogásokra
stb. vonatkozóan. Végső mondanivalója ennyi volt:
A nem gépies, hanem értelmes tanulás titka abban áll, hogy mindazzal, amit meg
akarunk tartani, sokfajta képzetkapcsolatot alkossunk. Ez annyit jelent, hogy tárgyunkról
annyit gondolkodjunk, amennyit csak lehet. Az tanul legértelmesebben, aki anyagán a
legtöbbet gondolkozik, az anyag egyes részeit kellő logikus összefüggésekbe tudja kapcsolni,
s így rendszeresen megőrizni.
A tanulásnak ez a felfogása egyszerűen alátámasztotta a hagyományos pedagógiai
gyakorlatot. Az iskolai szóbeli előadásra korlátozott tanításnak megfelelő, azt kiegészítő
emlékezetbe vésés eredményes módjait kísérelte meg megállapítani. (...)
Az a körülmény, hogy pedagógusként foglalkozunk a tanulással, szükségszerűen hoz
magával olyan szemléletet, melyben a pedagógustól vezetett iskolás gyermek és ifjú mai
tanulási problémái kerülnek előtérbe. Az iskolás tanulás pedig lényeges vonásokban tér el a
sokféle hatásra végbemenő esetleges vagy alkalomszerű tanulástól. A különbség azonban nem
a tanulás kétféle meghatározásában fejezhető ki, mert minden tanulás a tapasztalás útján
létrejövő tartósabb eredmények (ismeretek, teljesítmények stb.) körébe tartozik. A tanulót
tehát nem az különbözteti meg a gyermektől, hogy az iskolába lépés idejétől kezdve tanul,
hanem hogy olyant is tanul, amit magától nem tanulna, miközben nem irányított
tapasztalatszerzése is tart. Az iskolás tanulás útján a tanuló a felnőttektől a jövőre való
69