(ISBN 963 218 597 9) megtekinthető PDF (e-book) - ÁNTSZ

minden ország döntéshozói – a rendelkezésükre álló források
figyelembe vételével – maguk döntenek.
1.3.4 Milyen gyakran szűrjenek?
Teljes az egyetértés abban, hogy a szűrővizsgálat periodikus
ismétlése képes védelmet biztosítani az invazív méhnyakrák
kialakulása ellen. Arra nézve azonban már számos, egymásnak
ellentmondó ajánlás van használatban, hogy a szűrést milyen
gyakorisággal ajánlatos megismételni. Magyarországon például
az évenkénti szűrés igénye rögzült a szakmai köztudatban,
emellett azonban – a megszokáson túl – szinte semmi
sem érvel.
Egy, az IARC által szervezett munkacsoport 8 európai és
kanadai, egymástól függetlenül szervezett szűrőprogram adatait
elemezte. A követési idő meghaladta az első vizsgálattól
számított 10 évet. Az elemzett programok összesen 1.8 millió
asszony szűrővizsgálatának a tanulságait sűrítették (Day
1986). Arra a kérdésre kerestek választ, hogy egy korrekten
negatív citológiai kenetvizsgálat mennyi időre nyújt védelmet
az invazív méhnyakrák keletkezése ellen. Azt találták, hogy az
évenkénti, valamint a két, illetve 3 éveként ismételt szűrővizsgálat
védelmet biztosító hatása között alig van különbség, és
még az 5 évenkénti szűrés is jelentős védelmet nyújt. (lásd. 1.
számú táblázatot – 66.oldal).
Olyan országokban, ahol a rendszeres szűrővizsgálatok már
évtizedek óta működnek (Finnország, Anglia), 5 évenként
hívják az asszonyokat szűrővizsgálatra. Ez nem lehet mérvadó
olyan országokban, ahol szervezett szűrés nem tekint vissza
ilyen hosszú múltra, és a nőlakosság jelentős hányada még
sohasem részesült szűrésben. Joggal állítható, hogy bármely
lakossági szűrés esetében az évenkénti szűrés többlet-haszna
elhanyagolhatóan kicsi, az egészségügyi ellátórendszert terhelő
forrásigénye viszont a többszöröse.
A vizsgálatok konklúziói alapján az egészségpolitikai döntésekre
mértékadó nemzetközi szakmai fórumok a 3 évenként
ismételt szűrővizsgálatot ajánlják, mint lakosságszűrési stratégiát;
ettől a gyakorlattól az invazív méhnyakrák előfordulásának
mintegy 90%-os csökkenése várható. (IARC 1986).
1.4 A méhnyakszűrés szervezésének
további irányelvei
A szervezett szűrés meghatározott közigazgatási egységekben
valósul meg. Ez lehet egy-egy fővárosi kerület, megye, vagy
város.
1.4.1 Helyzetfelmérés
Mielőtt egy adott közigazgatási egység egészségügyi ellátásáért
felelős intézmény döntene arról, hogy területén bevezeti
a szervezett méhnyakszűrést, kívánatos felmérni a helyzetet a
céllal összefüggésbe hozható szempontok alapján. A helyzetfelmérés
terjedjen ki
• a szűrővizsgálat iránti igények felbecsülésére: hány személy
szűrővizsgálatára van szükség évente, számba véve az
adott területen élő, veszélyeztetettnek minősülő (25– 65
év között) nők 3 évenkénti vizsgálata esetén;
III. Szűrővizsgálatok a méhnyakrák okozta halálozás csökkentése céljából
53
• a területen működő citodiagnosztikai laboratóriumok személyi
ellátottságára: felszereltsége elegendő-e, és szakmai
gyakorlata megfelelő-e a szűrővizsgálat során vett keneteknek
a szakma szabályai által megkívánt feldolgozására
és értékelésére;
• a területen gyakorlatot folytató nőgyógyász szakorvosok,
szakorvosjelöltek és nőgyógyászati szakképesítéssel is rendelkező
onkológus szakorvosok száma elegendő-e ahhoz,
hogy ellássák a területi lakosságszűrésből, és a jelenleg
nőgyógyászati szakorvosi vizsgálathoz kötött szűrővizsgálatokból
eredő többletmunkát; rendelkeznek-e ezek elvégzéséhez
igényelt felszereltséggel (kenetvételi technikák,
kolposzkópos ellátottság). (Már itt megjegyezzük, hogy a
nőgyógyász szakorvosok részvétele a szűrés első lépésében
magyar sajátosság, és csakis a hagyományokban gyökerezik.
Világszerte a működő tömegszűrési rendszerekben
a szűrés első lépése a kenetvétel, amelyet háziorvosok,
vagy az erre kiképzett orvosi segédszemélyzet – nővérek,
védőnők – végeznek. A szűrésen „fennakadtakat”
nőgyógyászok vizsgálják tovább. A klinikai vizsgálatnak
elengedhetetlen része a kolposzkópos vizsgálat.)
• biztosított-e a háziorvosi szolgálat együttműködési készsége,
akiknek feladata van a lakosság mozgósításában és a
nyomon követésben;
• a nőgyógyászati, patológiai szakellátás felkészült-e a lakosságszűrésből
következő diagnosztikai és gyógykezelési
többletfeladatok ellátására;
• rendelkeznek-e a szervezett egészségnevelési tevékenységek
megkívánt feltételeivel;
• biztosított-e a szervezett lakosságszűrés forrásigénye.
1.4.2 A terület és a céllakosság meghatározása.
A szervezett, személyes meghíváson alapuló lakosságszűrés
alapfeltétele a jó minőségű, azaz teljes és pontos területi lakosságlista.
Ehhez ismerni kell a terület népességi adatait, mindenekelőtt
a terület nőlakosainak számát és életkor, pontosabban
születési év szerinti megoszlását. A szűrésbe bevonandó
korcsoportok ugyanis úgynevezett „dinamikus kohors”-ot
képeznek, ami azt jelenti, hogy évről-évre újabb évjáratot kell
bevonni a szűrésbe, másfelől pedig újabb évjárat éri el azt a
korhatárt, akikre a meghívásos szervezett szűrés már nem terjed
ki. Ezek az adatok a Központi Statisztikai Hivataltól, az
Országos Egészségbiztosítási Pénztártól, vagy a területi népességi
nyilvántartásokból nyerhetők.
A lakosságlista teljessége és pontossága megkívánja a karbantartást.
A területi listát kezelő nyilvántartásnak olyan munkakapcsolatot
kell kiépíteni, hogy rendszeresen értesülhessen a
területre beköltözőkről, vagy éppen a kiköltözőkről, az elhalálozottakról.
Az időközben meghaltak címére küldött meghívólevél
okozta lélektani mellékhatásokat el kell kerülni!
A területi szűrési nyilvántartó feladata, hogy nyilvántartsa
a szűrővizsgálatban részesülteket. Erről a szűrővizsgálatból
származó citológiai vizsgálatokat végző citodiagnosztikai laboratóriumok
nyilvántartásából értesülhet. Ennek érdekében a
citológiai munkahelyeket adatszolgáltatásra alkalmassá kell
tenni és azokkal rendszeres munkakapcsolatot fenntartani. Az
adatközlést megkönnyíti számítógépes program alkalmazása.
Elkerülhetetlen, hogy a szervezett szűrés a nőgyógyászati
praxisokban alkalomszerűen végzett szűrővizsgálatokkal