Deliberationes - Gál Ferenc Hittudományi Főiskola

Sáva i Já nos
Család: a reményre nevelés és szociális nevelés alapja
A reményt először az ember a szülőknek abban a magatartásában ismeri meg, amely
esélyt ad a növekedéssel járó kudarcok felülmúlásában. Nagyon egyszerűen fogalmazva:
te is lehetsz valaki. Ez egyúttal a szocializáció kezdete is. A gyermek képesnek – nagyon
szakszóval kifejezve: kompetensnek – érzi, tudja magát az élethez. 14 A saját életéhez.
A gyermek – bár a kortársakhoz kötődik – ahhoz a társadalomhoz tartozónak szeretne
lenni, akik „felnőttek”. Örömmel, büszkeséggel tölti el, ha a nála jóval nagyobb gyerekek
befogadják, mert reményt keltőnek találják: alkalmas vagy arra, hogy több legyél.
Az egyén azonban nem közvetlenül kapcsolódik a nagy társadalmi formációkhoz,
hanem a családon keresztül. A család közvetíti a nagy társadalom érték-, erkölcs-,
elvárás-rendszerét az egyén felé. Még a családból kihullottak vagy a családon kívül
felnövők számára is gyakran a „család” a referenciapont. Utóbbi esetben azáltal, hogy
nincs. A „hiány” kemény valóságát mutatják azok a tankönyvi adatok, miszerint a legtöbb
betegség gyógyulása szempontjából a családon kívüliség hátrányos kockázati tényező.
Tehát nem csupán a mentális betegségekről van szó. Különösen informatív az az adat,
hogy a kockázati tényező súlyosabb azoknál, akik családból kihullottak, mint azoknál,
akik mindig is egyedül éltek. 15
A személyiség biztonságát az ember nem értelmi úton fogja fel, hanem egész lénye
egységében: szeretnek, elfogadnak azok, akik közé érkeztem. Erickson személyiségünk
fejlődését modellezve az első, perdöntő lépésnek a csecsemőkorban megszerzendő
bizalmat említi – szemben a bizalmatlansággal. A bizalom alapja a feltételek nélküli,
egyszerű elfogadás, az élet feltételeinek biztosítása. Ezt a család, elsősorban az anya
magatartása teszi egyértelművé a gyermek számára. Fenyegetettség nélkül lehet az, aki.
Ennek jelentősége éppen abban áll, hogy egyensúlyt talál az alkalmazkodás és felemelkedés
között. Ha az alkalmazkodás kényszere alatt él, az megalkuváshoz, önellentmondáshoz
kényszeríti. Ha folyton másnak kell lennie, hogy elfogadják, akkor egyéni és társadalmi
konfliktusba sodródik. A bizalomban növekedve születik meg benne a remény meggyőződése:
felnőtt ember lehet, aki egyedül való, értékes és megismételhetetlen ajándék
másoknak. Ugyanakkor a másokkal való kapcsolatban azt is megérti, hogy nem „magának
való”: az az öröm, kincs az övé, amit odaajándékoz, megoszt másokkal. „Az ősbizalom
és ősbizalmatlanság alapkonfliktusának megoldásával vagy megoldatlan ságával alap vető
14 Meireu, Philippe: Pedagogie: le devair de resister ESF Edit. 2008.
15 Tringer László: A család szerepe a lelki egészség megőrzésében és helyreállításában
http://www.magyarpaxromana.hu/kiadvanyok/csalad/tringer.htm
158