Deliberationes - Gál Ferenc Hittudományi Főiskola

Sáva i Já nos
lat feltételezi önmaga teljes odaadását, a másik tiszteletteljes elfogadását, a kölcsönösséget,
a különbözőségben való, szeretetteljes egységet. A testvériség is erre a meglátásra épül. 53
A szociális gondolkodás és a remény egysége forrásánál vagyunk.
A keresztény pedagógiának ezzel hallatlan új ihletet adott: a nevelés – éppúgy mint
a személyiség fejlődése – folyamatos, állandó történés. Lehet szakaszokról beszélni,
de valójában organikus egységet képez, egymásra épül minden ízében. Ebből ered az
a bölcsesség, amellyel Ferenc és aztán követői akár a szoros értelemben vett nevelést,
akár általában véve az ember fejlődését, alakulását látták: hosszú folyamat, amelyet nagy
türelemmel és teljes szolidaritással lehet csak becsülettel szolgálni. Hallatlan gonddal
nevelte azokat, akik közösségébe léptek: nem kapkodott. Jól tudta, hogy a lelkes igen
pillanata után mindegyiküknek keményen szembe kell nézni régi énjük, megszokásaik
visszahúzó és föllebbezést nem tűrő törvényével.
A nevelés nem szolgálhat pillanatnyi, kicsinyes érdekeket, célokat. A Poverello úgy
nevel az „életre”, hogy az örökkévalóságra gondol. Nem adja alább a tökéletességnél, mert
a magasra tűzött célokkal csak megtisztel és felemel, bár jól tudja, hogy a tökéletességet
soha el nem érjük. Mert komoly lemondást kérni a testvérektől, feltárta és nem rejtette el
a fájdalom és a kudarc lehetőségét sem, de megtanította azt méltósággal viselni. Amelyik
nevelés nem mutatja meg a keresztet, az az Örömhírt sem tudja közvetíteni. Amelyik
nevelésből ez kimarad, ott a nevelést a siker és hasznosság világába fokozzák le. 54
A másik vonás: mindenkinek helye volt közösségében. Ennek alapja is Isten szeretete.
A teremtő Isten atyai arca sugallja Ferencnek a teremtmények testvériségének
gon do latát. Az egyetemes teremtő atyaság megtapasztalásából forrásozik számára az
egyetemes testvériség valósága is. Amikor a Naphimnuszban a világ elemeit és jelenségeit
testvérnek, bátynak, nővérnek nevezi, s bennük egy emberszolgáló, szeretetteljes családot
lát, nem csupán megszemélyesít vagy allegorizál, hanem hitét a tudat szintjén is
kifejezi. 55 Amikor elragadtatottan beszél (énekel) „Ferenc imádságai az egész teremtést
hívják, hogy csatlakozzon a dicséret énekéhez. A Naptestvér éneke nem költői dicséret a
teremtmény három párosának (Nap-Hold, levegő-víz, tűz-föld), hanem Istennek szóló
dicséret a teremtményekért és a teremtmények által. (…) Ferenc imájával belemerül Isten
misztériumába, s az kimozdítja őt önmagából és magával ragadja a hálaadás és dicsőítés
53 Soós S. i. m. 32
54 Soós S. i. m. 37. o.
55 A Naphimnusz teológiai értékelése. Paolazzi, Carlo: Il Cantico di frate Sole. Marietti, Genova, 1992.
59 kk.
178