Deliberationes - Gál Ferenc Hittudományi Főiskola

M agya r cégek Sz lov e nsz kóba n
Államosításkor a cég összes vagyona:
a.) 57,572 db (könyv) 1.086.214,60 Kč. értékben
b.) jegyzékben 9.280 Kč. értékben
Ez a vagyon mindenestől a Pravda Kiadóra szállt. Készletei feltehetősen így éltek
tovább és épültek be az új szlovák kultúra vérkeringésébe.
Molnár élet pályájának utolsó esztendeit azonban továbbra is a munka jellemezte.
Átvette a régi, nagyhagyományú Stempfel könyvkereskedést és antikváriumot, ennek a
szolgálatába lépett. Nyugdíjazása után kezdte el írni Önéletrajzát, amelyben nem annyira
az események részletezésére törekedett, inkább azokat az elveket fogalmazta meg, amelyek
tevékenységét meghatározták.
A Bibliotheca történetéről, a Franklin Társulattal való együttműködéséről, vagy akár
a Tátra megjelentetésének körülményeiről már nem tudott szót ejteni: 1952 szeptemberében,
70 éves korában meghalt.
Molnár Jenő annak a szabad szellemű liberális értelmiségnek, ill. üzletember típusnak
egyik igen szerencsés képviselője volt, aki az üzleti haszon és az üzleti érdek fölé tudta
helyezni azokat a kulturális és társadalmi feladatokat, amelyeket kora, a társadalmi és
politikai változások megköveteltek. Humanista volt, nem csak mint nagy bibliophil, de
gyűlölködés helyett a nemzetek közötti együttélést, megbékélést nem csak szavakkal,
hanem tettekkel hirdette. A nagy hídverők közé tartozott, akinek munkásságát szlovákok
és magyarok egyaránt elfeledték. Egy könyvkiadó működése igaz ritkán látványos – a
könyvek élnek, de a megszületésük körül szorgoskodók legtöbbször névtelenek maradnak.
Molnár úgy látta: „Az az út, amelyet a könyvkiadó jár, göröngyös és sok önfeláldozást
és idealizmust kíván. (...) Ahhoz, hogy a kor szellemének, a kultúra fejlődésének és a
nemzet igényeinek – irodalmi, művészeti és technikai szempontból megfeleljen, - különös
érzékre és nagy körültekintésre van szüksége.” Vallotta: „Én hivatásomat mindvégig úgy
tekintettem, mikor eljegyeztem magamat a könyvkiadással, hogy kötelességem (…)
a nemzet kulturáját szolgálni és ezt úgy valósítottam meg, hogy az egyik könyv jövedelmét
visszaadtam a nemzetnek egy új könyv formájában”. 54
Különösnek tetszik talán, ha azt állítjuk, hogy Molnár Jenő a Bibliotheca élén, a szlovák
élő irodalom talán legnagyobb pozsonyi mecénásaként a Franklin Társulattal együtt ezt
a programot valósította meg.
Ez a mecénási szerepkör kettős volt: egyrészt a Bibliotheca könyvkiadási tevékenységé
be az élő szlovák írók műveinek kiadása volt túlsúlyban, másoldalról ehhez még az
is hozzájárult, hogy ezeket az írókat a cég igazgatóságába is bevonták. Az igazgatósági,
ellen őrző bizottsági tagság nem annyira a vállalat vezetésében való tényleges részvételt
54 Molnár Jenő im.
251