Berg Pál - Országos Széchényi Könyvtár

IIAZ IRODALOM JELLEMZŐ VONÁSAIEmberi értelmünknek megvan az a tulajdonsága, hogynem szívesen tér le a már egyszer megjárt útról, nem szívesencserélgeti kategóriáit. „Az emberi elme olyan" — írja Bacon,akinél jobban csak kevesen ismerték gondolkodásunk fogyatékosságait— „hogy ha egyszer megtetszett neki egy gondolatmenet,akkor minden mást annak megerősítésére használ,azzal megegyezni kényszerít, még akkor is, ha sokkalnagyobb számban vannak és nagyobb bizonyítóerejűek azellenkezőt igazoló példák." 1Elméjének ezen tulajdonságánálfogva az irodalom mai szemlélője, a huszadik századbeli irodalomtörténetíróis erős kísértésnek van kitéve abban azirányban, hogy a jelen helyzetet vetítse vissza a múltba ésa jelen mértékével próbálja megmérni a mult irodalmát is,olyan irodalmat, amely talán egészen más körülményekközött keletkezett és egészen más igények kielégítését szolgálta.Lélektanilag ez könnyen érthető. Világos, hogy sokkalkönnyebb dolog, mondjuk, megróni Pázmányt a mai fogalmakszerint illetlen szavak használatáért, mint utánakutatnia kifogásolt szavak egykori jelentésárnyalatainak és tisztázni,hogy tapadt-e hozzájuk etikai kisebbértékűség. Világos, hogyegyszerűbb dolog unalmasnak bélyegezni és röviden letárgyalni,vagy éppen hallgatással mellőzni egyes, ránk nézve márvalóban érdektelen műfajokat, mint például a végeérhetetlenbarokkregényt vagy hitvitázó munkákat, mint megvizsgálni,hogy ásítozva olvasták-e a kortársak isi. Ami azonban könnyebb1Ez a Nooum Orgánum 46. aforizmája. Bacon, Works, ed. Spedding,London 1864, i, 166.