Irodalmi kapcsolatok

A Salkovszkyné számára dedikált Móricz-kötet
Móricz drégelypalánki emléktáblája (Csáky
Károly felvétele)
falvakon. Élnek. Még élnek egy kicsit. (...)
Nagyon nehezen, nagyon keservesen. Van
legalább harminc család, amelyik õsz óta
nem látott kenyeret, s aratásig nem is fog.
De nagyon sok család van, ahol évek óta
nem vágtak disznót és semmi zsírozójuk
nincs. A legszegényebbek nem is krumplin
élnek, hanem kukoricán. Megfõzik a szemes
kukoricát vízben, s azt eszik reggel is,
délben is, vacsorára is.” S Móricz ehhez
nyomban hozzáteszi: „Ez annál sajnálatosabb,
mert az a nép, a nagyszerû palóc
nép, végtelenül szorgalmas és ötletes, furfangos,
mindent kitalálnak és mindent
megpróbálnak, hogy boldoguljanak.” Fõ
foglalkozásuk az állattenyésztés és a háziipar.
„Nagyszerû füzeseik vannak, tömérdek
kosarat tudnának kötni, csak nincs piaca
ennek sem” – olvassuk tovább a riportban.
Sajnos, fõ piacukat, az ipolyságit
is elzárta tõlük Trianon.
S amint Móricz tovább írja: „azért nem
hagyják el magukat, a magyar szellõst, a
gatyát már itt nem viselik, nadrágban járnak.
És pedig bricseszben, vagy »buggyos
nadrágban«, »lengyel nadrágban«, s a
fehérnép pláne igyekszik jól öltözni”.
Az öregbíró véleményére is odafigyel
Móricz. A bölcs öregére, aki azt tartja: „az
embernek ha nadrágja nincs, az se baj,
csak adóssága ne legyen”. S amikor Móricz
azt kérdi tõle: „Gyerek van-e elég?”, az
egyszerû és intelligens gazdaember így felel:
„A van, hálaistennek. Kétszázhatvan
gyerek ebben e kis faluban az iskolában és
négy tanító.” Az egykével kapcsolatban
feltett kérdésre pedig azt válaszolja, hogy
„ahun spekulálnak a gazdák”, ott van, de
„a szegények kipótolják”.
A falu egyes embereit mustrálva írja Móricz
az alábbiakat: „Az utcán nagybajszú
106