Irodalmi kapcsolatok

Selmecbánya a Leányvárral
völgykatlant, egy tucat sziklát, mely sûrûn
be van építve mindenféle alakú házakkal,
melyeknek elõrésze sokszor háromemeletes,
míg ellenben a háta szerényen odalapul
a hegyhez.”
Sétánk a 900–1000 méter magas hegyek
közti katlanban, a hajdani neves bányaváros
utcáin kellemes, bár nem könnyû. Mert
– ahogyan Mikszáth írja szóban forgó elbeszélésében
– „Selmecbányán vagy fölfelé
mászik az ember, vagy lefelé ereszkedik;
tertium non datur”.
Mikszáth szellemesen azt is megjegyezte,
hogy „ha a pokolban egyszer az a gondolatjuk
támadna az ördögöknek, hogy várost
építsenek, az bizonyosan olyan lenne,
mint Selmecbánya”. Aztán odafigyelt az író
a híres, pompás és gazdag város árnyoldalaira
is, amikor így írt: „Szomorú város ez!
A levegõje méreg a bányák kipárolgásától,
vizétõl golyva nõ a halványarcú leányok és
az idétlen férfinép nyakán. A harmadévi
újoncozásnál hatszáz katonakötelezett ifjú
közül négy vált be a »császár emberinek«.
(Szinte szégyenlem megírni.)”
Írásában Mikszáth nemcsak a várost,
hanem annak tájékát is mesterien megörökítette.
A közeli Szitnya hegyet a „felhõk
szerelmesének” titulálta, mert az szinte
erõvel húzza le a fellegeket „aszott keblére”.
S ha ez nem sikerül, „...duzzog, fölfujja
magát”.
Nem szûkölködik írói képekben és szellemeskedésben
a Tavaszi rügyekben sem.
Mikszáth mindenre odafigyel: a Kálváriahegy
„rengeteg apró kápolnájára”, a
„hírhedt Klopacskára”, a városban megelevenedõ
régi német farsangi szokásokra,
a kosarát cipelõ öregasszonyra, a füstölgõ
kosárban pipázó „náckóra” stb. E
helyütt így ír többek közt Selmecrõl: „Felülrõl
is majdnem olyan a város, mint
akár Pest, alulról pedig még Párizsnál is
különb. Mondhatom, meglepett. A hevérek
furcsa öltözete, a két, keresztbe tett
kalapács a fövegeiken, az erdészek tölgyfalevele
a kabátjaik hajtókáin, mind a
legnagyobb bámulással töltött el.”
77