Irodalmi kapcsolatok

Szondi György, a drégelyi kapitány (Kolozsvári Grandpierre Emil rajza)
„Ságra és Gyarmatra basa elerede,
De az két kastélban õ egy embert sem lele.”
Nem sokkal voltak bátrabbak a szécsényiek
sem. Ez a település a XIV–XV.
században szintén egyik védõbástyája
volt Észak-Magyarországnak. A füleki
vár afféle elõbástyájaként a kereskedelmi
utakat védte. A nagy kiterjedésû, falakkal
és bástyákkal körülvett erõsség
magában foglalta a belvárost és a ferences
templomot, s hosszú idõn át
Losonczy István volt Szécsény kapitánya.
A törökök már 1550-ben megszállva
tartották a környéket, és még ugyanebben
az évben megtámadták a várat is,
de Losonczy várvédõi visszaverték a támadást.
Sajnos, a kapitány késõbb más
helyre került, s 1552-ben több más honti
és nógrádi várral együtt Szécsény is elesett.
Árokháti Lõrinc, az akkori kapitány
Ali budai basa csapatai elõtt felgyújtotta
a várost, maga pedig a várkastélyba
húzódott. Katonái azonban a füst
és az éjszaka leple alatt elmenekültek.
Ezek után a kapitány is megkísérelte
nyolcadmagával a menekülést, de õ török
fogságba esett. (Csáky Károly: Nógrádi
tájakon. Pozsony, 1992. 125– 126.)
A katonák gyáva tettét Tinódi így örökítette
meg históriás énekében:
„Lám, nem merék várni az budai basát,
Ott meghasonlának sokan az füst alatt,
Éjjel kiszökének, megyön ki szalathat,
Árokháti hallá, látá csak nyolc szolgáját.
Csakhamar utánnok õ is el-kiugrék,
De nem szalathata, mezõben ellepék,
Mind nyolcadmagával fogva elviteték;
Az jó Szécsen vára szépen erõssítteték.”
(Krónika. 1984. 203.)
13