Irodalmi kapcsolatok

Drégely és Palánk vára
„Ketten egymástúl õk búcsút vevének,
Seregökhöz õk nagy vígan menének,
Fegyverökböl szépön levetközének,
Az Istennek nagy hálaadást tõnek.”
(Krónika. 1984. 498.)
Drégely elestét követõen, 1552. július
19-én a törökök már Buják alatt voltak.
Az õrség kezdetben ellenállt a túlerõnek,
s Tinódi elbeszélése szerint a várat:
„Ötödnapég basa erõsen lõtteté,
Azért Buják falát egy cseppné sem sérté,
Császár kegyelmére es igen kéreté,
De nagy bátorsággal Nagy Márton nem
ígíré.”
(Krónika. 1984. 204.)
Állt egykor BUSSÁN is egy „tornyos és
kõfallal bekerített oltalomhely”, amelyrõl
szintén megemlékezett Tinódi a Budai Ali
basa históriájában. Hogy is ne emlékezett
volna, amikor a tornyot és palánkját védõ
vitéz Tercsy Mihály hõsiessége még az ellenséget
is ámulatba ejtette. A maroknyi
csapat, mely kilátástalanabb helyzetben
volt, mint Drégely katonái, nem menekült
el, a végsõkig védte õrhelyét.
„Abban kevesen, de vitézök valának,
Vitéz Tercsi Mihál porkolábja annak,
Nagy András, András deák és Szuhai
István,
Mondák, hogy az tornyot halálig meg
se adnák.”
(Krónika. 1984. 203.)
Ali basa elõször csak Arszlán béget küldi
háromszáz törökkel ostromra, s csak
miután a béget a vár védõi egymás után
többször is visszaverik, vonul õ maga a
szécsényi táborból kapott segítséggel,
mintegy kétezer fõnyi sereggel Bussára.
Ágyúkkal veszi ostrom alá a tornyot, az
erõdítményt rommá lövi, azonban az élet-
15