A kritikai gondolkodás fejlesztése II. - pedtamop412b.pte.hu - Pécsi ...

Nem volt jó érzés szembesülni azzal, hogy eddigi módszereim, a pályámról, a
munkámról alkotott elképzeléseim egy péntek délután néhány óra leforgása alatt ott
hevertek a lábam előtt. Ugyanakkor nagyon ironikus volt az a helyzet, hogy ami régóta
nyilvánvaló volt, az testet is öltött, és nagyon gyorsan és világosan meg is fogalmazódott
olyan módon, mintha mindig is bennem élt volna valamilyen halvány sejtés formájában.
Tulajdonképpen emlékszem arra – és látom magam –, hogy egész nap mosolyogtam
magamon és a többieken, akik hasonlóképpen hüledeztek, mint én, hogy a dolog mennyire
egyszerű és mennyire nehéz; hogy van megoldás csak éppen alig megoldható; mennyire
újszerű, és mégis milyen ismerős; és végül mindezekhez a „mennyi munka vár még, és mily
kevés, amit beválték” érzése társult.
Megvilágosodásom támadt, hogy miféle módszertani paradigmaváltásra volna
szükség. Felrémlett előttem, hogy milyen magányosak leszünk, ha erre adjuk a fejünket, és
milyen határozottan kell képviselnünk olyan elveket, amelyek a jelen körülmények között
szentségtörésként hatnak.
Mindenképp bátorító, hogy a kurzus oktatói kiforrottan, következetesen és
egyöntetűen sugározzák azt, hogy mindez minden ellenében is lehetséges és megtehető.
Az interaktív/reflektív tanulás bármilyen korosztály számára alkalmazható és
átültethető. Lustáknak és ellenzőknek rossz hír az, hogy ezt úgy tették nyilvánvalóvá, hogy a
kurzus újszerű elképzelésének minden összetevőjére az általuk kidolgozott módszertár épp
aktuális fogásával vezették rá a nem éppen teenager korosztályba tartozó hallgatókat. Ezzel
annak az ellenérvnek a vitorlájából fogták ki a szelet, amely azzal érvel, hogy „most már
késő”. Valamely iskolai korosztály tanulmányi kudarcának egyik mentőérve mindig a múlt
bűne, az óvodáé, az alsó tagozaté, a felsőé, az általános iskoláé, a középiskoláé, stb. Sajnos a
kurzus után egyértelmű számomra, jobb, ha a múltba nézés helyett azt kérdezem: És
most mindehhez mit tehetek én hozzá!
Jelen reflexió megírását néhány olyan tanóra előzte meg, amelyben kihasználtam,
hogy némely tananyag mintegy felkínálta magát módszertani újrahasznosításra. Kísérleteim
hősiesek és szépek voltak, azonban az idő ellenem dolgozott, és többnyire az órák reflektálás
részei lemaradtak, vagy kapkodásba torkolltak. A tervezés tudatosságán és precíz
számításokon sok múlik. Remélem lesz rá időm és erőm, azt mondják, nincs más út.
A kurzus tanárai nem titkolták azt, hogy maguknak személyesen is konfrontálódniuk
kell a módszereik mindennapos alkalmazásakor. Megleptek és megráztak szakmai
tudatosságukkal, azzal a méltósággal, amivel egy elbizonytalanodott szakma képviselői
számára nyilvánvaló és járható utat mutattak. Munkájukhoz ezúton kívánok olyan szakmai
publicitást és elismerést, amit a nagy dolgok megérdemelnek.
Leimsziederné Tóth Ildikó tanár, pedagógus szakvizsga
178