Bibliai Imádságok - Gál Ferenc Hittudományi Főiskola

tott kifejezni a költı a „gyermekek és a kicsinyek ajka” szószerkezettel? 25 L. Alonso
Schökel erre úgy látszik, világos választ ad, amikor e zsoltár magyarázatában a következıket
állítja: „A gyermekek ajkának, mint a nyelv szervének említésével, a zsoltár írója
két elemet foglal egybe: Mindenekelıtt az emberi lény gyermeki – de nem gyermekes
– magatartását, mely által napról napra csodálattal teljes örömmel fedezi fel a világot.
Azzal, hogy megnevezi, birtokba veszi a világot, akárcsak egy új Ádám, szemlélve
és csodálva, egyszerően elfogadja a lények genezisükbıl származó szépségét. Felfedezés,
öröm, igazolás: a költı „kisgyermek” szeretne lenni vagy maradni. Ez a gyermeki
magatartás megszabadítja az embert a keserves és bosszús lázadástól, mert mint gyermek,
képes arra, hogy elfogadja a világot és benne saját helyét.” 26 A költı egyrészt gyermeki
csodálattal tekint Isten dicsıségére, mely betölti úgy a mennyet, mint a földet is,
szívének egyszerőségében befogadván Istent, másrészt pedig szembenállóinak ellentétes
magatartására kíván rámutatni. 27
De vajon hogy is lehetséges, hogy egy ilyen csodálatos világban, mely Isten nevének
visszhangjától hangos, ellenszegülık és lázadók is vannak? A költı egy cseppet sem töri
a fejét ezen, hanem egyszerően tényként fogadja el. E tény legmélyebben kongó hangja,
úgy látszik, az az eredendı bőn, melyet a Ter 3 említ. Annak ellenére, hogy a költı nem
hozza szóba az ember ilyenféle hajlamát, mégis azt a benyomást kelti, mintha feltételezné,
hogy az ember valóban magában hordozza az Isten és világa elleni lázadás lehetıségét.
Másfelıl, ismét csodálatos, hogy Isten éppen a „gyermekek és a kicsinyek ajka”
által győjt erıt, épít erıdítményt, emel védıbástyát e lázadók ellen. Hogyan lehetséges
egyáltalán, hogy a gyermekek, kik erıtlenek és gyengék, biztos erıdítménnyé váljanak
Isten ellenségeivel szemben? Tulajdonképpen honnan van erejük szembeszállni a zsoltárban
említett, nyilvánvalóan hatalmas lázadókkal? 28
25
«A gyermekek közelebb állnak a dolgokhoz, közelebb a kezdethez és ezáltal közelebb Istenhez.
Gyöngeségükben, de ugyanígy kedvességükben Isten kinyilatkoztathatja magát. Ugyancsak
élı bizonyítékként szolgálhat Isten tagadói elıtt is, akik a mai modern felfogás szerint nem ateisták,
hanem ellenségei Isten munkálkodásának a teremtésben és a történelemben, ellenségei Törvényeinek.
A gyakorlat azt bizonyítja, hogy a gyermek nyitottsága és egyszerősége háttérbe szoríthatja
a gorombaságot és neveletlenséget.» H. GROSS/H. REINELT, i.m., 57–58.
26
L. ALONSO SCHÖKEL, i.m., 247.
27
«A zsidó hagyomány szerint ’Izrael gyermekei’ énekeltek a vörös tengeren való átkeléskor
és megtapasztalták Isten segítségét: imájukat hálaként élték meg és ezzel egy idıben, mint ledönthetetlen
várfalat Egyiptom hatalmával szemben. Ugyanez az élménye volt az izraelitáknak a babiloni
fogság alatt is, amikor Istennek dicsıséget és hálát adtak, és amikor eléje vitték imáikat
nagyobb jövıjük mutatkozott az új babiloni királyságtól, ami gyorsan széthullott.» O. WAHL, i.m.,
30–31.
28
«A szerzı számára ez a tény Isten kinyilatkoztatásának része és egyidejő vele. Milyen gyakran
van, hogy a szégyentelen gyermekajkak a saját egyértelmő tisztaságukba burkolják tiszta érzéseiket
és ezekrıl a felnıttek gyakran egészen másként gondolkodnak! Ám a költı ezektıl a megtapasztalt
valóságoktól sokkal többet lát: az ártatlan gyermekszájakból az élı Isten hangját és annak
erejét («pribavio si moć»), amellyel ellenségeit megalázza. A hit elıtt új távlat nyílik: a kicsinyekben
és erıtlenekben mutatkozik meg Isten ereje. Isten csodálatos ereje abban rejlik, hogy
„Isten azonban azt választotta ki, ami a világ szemében balga, hogy megszégyenítse a bölcseket,
s azt választotta ki, ami a világ elıtt gyönge, hogy megszégyenítse az erıseket, a ami a világ elıtt
A zsoltár szerzıje kétségkívül szembeállítja Istennek a „gyermekek és a kicsinyek ajka”
által megnyilvánuló erejét a lázadók és az ellenség erejével. Isten ereje semmiképpen
sem az erıszak, a kényszer vagy a megsemmisítés által jut kifejezésre, hisz Istenben nem
a káosz iránt vonzódó romboló hajlam, hanem a változás igazi erejeként jelentkezı szeretet
uralkodik. Ez az a szeretet, mely hasonló a gyermekek minden hátsó vagy mérlegelı
szándékot, bármilyen önös érdeket kizáró, szülık iránti szeretetéhez. A gyermekek, igaz,
kívülrıl erıtleneknek, gyengéknek – kiszolgáltatottaknak tőnnek, de ez az erıtlenség,
kiszolgáltatottság lehetıvé teszi a gyermekek számára azt, hogy valóban gyermekek
legyenek, a szülıknek pedig azt, hogy igazi szülık legyenek. 29 Isten tevékenységének
logikája pont abban mutatkozik meg, hogy Isten az erıtlent és a kicsinyt használja fel
szeretete erejének kimutatására. Az Újszövetség éppen ezt a sort veszi át, és alkalmazza
Jézus Jeruzsálembe történı bevonulásának az eseményére (Mt 21,15–16).
Miután felállította Isten kicsinyben és jelentéktelenben megnyilvánuló különleges
hatalmának elvét, a 4. sorban a költı átlép a világőr térségeibe, ahol az égrıl (š~m~jîm),
a holdról (j~r‘ a h) és a csillagokról (kôk~bîm) szól. Ezek az égitestek a környezı népeknél
istenségeknek számítottak, itt azonban a költı Isten olyan mővészi alkotásaiként mutatja
be ıket, melyek az Isten és az ember szolgálatában állnak. Ez látványos és egészen megkapó
módon jut kifejezésre: Isten saját kezével (horvát fordításban – ujjaival) alkotta
meg ıket (ma‘asê ’esb e ‘Çtêk~). Sokkal gyakoribb szókapcsolat, hogy az egek Isten kezének
mőve (vö. 28,5; 92,5; 102,26; 143,5). Amennyiben Isten a világot ujjával alkotta,
akkor ezzel kifejezésre jut Isten személyes, mővészi tevékenysége. Az ujjak a szervezet
különösen érzékeny részei, az esztétikai formáláshoz szükséges kifinomult érzékkel. A
Napot nem említi, valószínőleg azért, mert a költı az égbolt éjszakai látványának élményét
mutatja be. 30
A költı azonban nem a világegyetem szépségének részletesebb, romantikus ábrázolásával
tölti idejét, hiszen nem ez az elsıdleges célja. Egyszerően elmélkedésének és
csodálkozásának központi tárgya felé iparkodik, ami valójában az egész zsoltár központi
kérdése, az 5. sorban összefoglalva: Mi az ember (m~h-’enôš)? E kérdés valóban az
egész zsoltár gerincét képezi, magában hordozva számos elvi, objektív tulajdonságot.
Hol az ember helye egy ilyen fenséges világegyetemben, továbbá mindannak a keretén
belül, ami a földön létrejött? A kérdés nemcsak a pusztán tudományos érdeklıdést foglalja
magában, hanem a hétköznapi élettapasztalatból eredı egyéni csodálkozást is: az
ember valóban kicsiny és jelentéktelen még a földi kereteken belül is, hát még a világőr
mérhetetlen távolságaihoz képest, akkor pedig honnan tesz szert ekkora nagyságra és
méltóságra?
A költı kérdésében elhangzott fogalom, az ’enôš, valójában az embert annak történelmiségében,
korlátozottságában, múlandóságában és tehetetlenségében mutatja be (vö.
alacsonyrendő és lenézett, azt választotta ki Isten, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse
azokat, akik valaminek látszanak.” (1 Kor 1,27–30).» A. WEISER, Die Psalmen I, Göttingen und
Zürich 1987, 95–96.
29
«„a gyermekek és kicsinyek” egy metafora a szenvedı, a megvetett és elnyomott Isten népére.»
E. ZENGER, i.m., 209.
30
L. ALONSO SCHÖKEL, i.m., 248–249. Ibn Ezra szerint isten tíz ujja, tíz eget teremt. Aquinói
Tamás kijelenti, hogy az ujjak munkáját tökéletes figyelem és pontosság jellemzi.
A BIBLIA ALAPKÉRDÉSE: MI AZ EMBER? A 8. ZSOLTÁR EGZEGETIKAI ÉS TEOLÓGIAI ELEMZÉSE
41
42 Božo Lujić