Bibliai Imádságok - Gál Ferenc Hittudományi Főiskola

Az (ıskeresztény hagyományból származó?) tulajdonképpeni himnusz két részbıl
áll: 15–18a és 18b–20. Mindkettı vonatkozó mellékmondatként kezdıdik: İ (szó
szerint: amelyik) [van] (hos estin). Mindkét részben felbukkan az „elsıszülött” kifejezés,
továbbá egy megalapozó szerepő „mert”, a „menny” és a „föld” fogalompárja, „a
minden” megnevezés, és az elöljárószókból képzett sorozat: „benne – általa – érte”.
A himnusz meghatározott kontextusba ágyazódik, amely azok hálaadását (eucharisteÇ
– 1,12) fejezi ki, akik megtapasztalták Isten megmentı és megváltó cselekvését
(1,13–14), valamint a kiengesztelıdést (1,21–22).
2.1. Kol 1,15–18a – Minden teremtmény els őszülöttje
Kol 1,15 – A „képmás” (eikÇn) (ahogyan a 2Kor 4,4 versben is) nem valamely ismert
eredeti utánzatát, másolatát jelenti, ahogyan például egy pénzérmén a fej egy mindenki
által ismert császár másolata (vö. Mk 12,16), hanem a láthatatlan láthatóvá válását. A
láthatatlan (aoratos – vö. Róm 1,20; Zsid 11,27) Isten, akit egyetlen ember sem látott
(vö. Jn 1,18), látható és nyilvánvaló lesz számunkra Jézusban, és dicsıségét Jézus arcán
ismerjük fel (vö. 2Kor 4,6).
A szöveg azért nevezi Jézust „elsıszülöttnek” (prÇtotokos), mert ı már a teremtmények
elıtt Istennél van, és mert olyan kapcsolatban áll Istennel, amelyben más teremténynek
nincsen része. Ez a kapcsolat nem pusztán a Teremtı és a teremtmény viszonya,
hanem az „Atyáé” és a „szeretett Fiúé” (Kol, 1,12–13).
Kol 1,16 – Az ilyen Krisztusról szóló állításoknak az a meggyızıdés az alapja
(„mert” [hoti]), hogy „benne” (en), „általa” (dia) és „érte” (eis) teremtetett „a minden”
(ta panta – a himnusz összesen négyszer használja e kifejezést), a valóság egésze,
beleértve minden láthatatlan dolgot, így az angyali hatalmakat is (arch‘ és exousia – vö.
Kol 2,10.15). A 16. versben kétszer is elıforduló „teremteni” (ktizÇ) ige passivum divinum
alakban áll. A láthatatlan Isten az „Atya”, aki mindent teremt, mégpedig a „szeretett
Fiúban”, általa és érte.
A Kol 1,16 háromtagú, elöljárószókból képzett sorozata: „benne” (en) – „általa” (dia)
– „érte” (eis), valamint „a minden” megjelölés összevethetı az 1Kor 8,6 elöljárókban
gazdag kijelentésével, ahol Pál a sok istent tisztelı környezetben élı közösséggel együtt
vallja meg, hogy „nekünk egy (heis) Istenünk van, az Atya, akitıl (ek) minden (ta panta)
van, s akiért (eis) mi is vagyunk; és egy (heis) Urunk van, Jézus Krisztus, aki által (dia)
minden (ta panta) van, s aki által (dia) mi is vagyunk.” Ez a szövegrész ugyanolyan
egyetemes funkciót tulajdonít Jézusnak, mint az Atyának.
A Kol 1,16 összevethetı a Róm 11,36 vers háromtagú szerkezetével is, amely az
Isten kifürkészhetetlen útjairól szóló himnusz (Róm 11,33–36) végén olvasható. „Mert
minden (ta panta) belıle (ek), általa (dia) és érte (eis) van.” A „minden” (ta panta) kifejezés
speciális jelentéssel bukkan fel a Róm 8,32 versben is. „(Isten), aki tulajdon Fiát
sem kímélte, hanem odaadta értünk, mindnyájunkért, ne ajándékozna vele együtt mindent
(ta panta) nekünk?” A „ban/ben” jelentéső elöljáró (en) az 1Kor 8,6 és a Róm 11,36
versekben nem szerepel.
Kol 1,17 – „İ” (autos), a „szeretett Fiú” (Kol, 1,13) idıbeli értelemben „elıbb (pro)
van mindennél”. Ez az állítás a Péld 8,22–31 szakaszra emlékeztet, amely a bölcsesség-
rıl mondja, hogy az Úr már az elıtt megalkotta, mielıtt bármit teremtett, és hogy az Isten
mellett van. Nemcsak hogy „benne” teremtett (Kol 1,16) „a minden” (ta panta), hanem
most, a jelenben is lényegileg rá vonatkozik. „Benne” létezik, áll fenn (synist‘mi).
A Kol 1,16–17 a Zsid 1,2–3 szakasszal is összevethetı, amely egyfelıl azt hangsúlyozza,
hogy Isten a Fiú által „teremtette (poieÇ) a világokat (aiÇn)”, másfelıl azt mondja,
hogy a Fiú „hatalmas szavával hordozza (pherÇ – praesens partizipium) a mindenséget
(ta panta)”. A Fiú egyik szövegben sem csak a teremtés kezdeténél kap szerepet,
hanem a teremtett világ szempontjából továbbra is megmarad a jelentısége.
Kol 1,18a – A teremtés valóságába ágyazódik az egyház (ekkl‘sia), amelyben alapjában
véve Jézus, az egyház feje (kephal‘) az egyetlen autoritás. A „test” (sÇma – vö. 1Kor
10,16–17; 12,12–27; Róm 12,4–5) fogalma a megtestesülés aspektusát is magában hordja:
az egyház a Feltámadott mőködésének földi megtestesülése, az az „eszköz”, amely
által személyesen (leibhaftig) cselekszik a világban.
2.2. Kol 1,18b–20 – Els őszülött a holtak közül
A himnusz elsı felének (Kol 1,15–18a) a Fiú preegzisztenciájáról és a teremtéshez
való viszonyáról tett kijelentései nem nélkülözik a párhuzamokat az Újszövetség más
könyveiben sem (Zsid 1,2–3; Jn 1,1–3.10; 1Kor 8,6; Jel 3,14). Ez azzal magyarázható,
hogy olyan meggyızıdésekrıl van szó, amelyek elterjedtek voltak az ıskeresztény közösségekben.
A himnusz második felének (Kol 1,18b–20) gondolatai viszont bizonyos
szempontból egyedülállók az Újszövetségben. Némiképp hasonlót csak a 2Kor 5,18–21
szakaszban találunk.
Kol 1,18b – Jézus egy új teremtés „kezdetén” (arch‘) áll, amely húsvéttal köszönt
be. A szerzı ismét „elsıszülöttnek” (prÇtotokos) nevezi ıt, és ebben ott visszhangzik a
gondolat: elsıszülött a sok testvér között (vö. Róm 8,29). Testvérei remélhetik, hogy az
elsıszülötthöz hasonlóan nekik is részük lesz a halálból való feltámadásban.
Jézusnak nemcsak az elsı, hanem az új teremtésben is elsıbbsége van. A Kol 1,17
szerint „ı” (autos) „elıbb van mindennél” (pro pantÇn), a Kol 1,18 szerint pedig „ı”
(autos) „mindenben az elsı” (en pasin prÇteuÇn). Ennek az elsıbbségnek az alapja
(„mert” [hoti]) az, hogy Istennek „úgy tetszett” (eudokeÇ), hogy az egész „teljesség”
(pl‘rÇma – vö. Kol 2,9; Ef 3,19) benne lakjon, és hogy minden (ta panta) általa és érte
„engesztelıdjön ki” (apokatallassÇ – csak itt, és a Kol 1,22, valamint a Ef 2,16 versekben).
Vitatott kérdés, hogy mi a Kol 1,19 alanya. Sok értelmezı véli úgy, hogy a
pl‘rÇma. Ez a fogalom azonban a hasonló helyeken (Jn 1,16; Gal 4,4; Ef 1,10.23; 3,19;
4,13; Kol 2,9) soha nem szerepel valamilyen aktivitás alanyaként. Az is lehetséges azonban
(ahogy a Gal 1,15 esetében is P 46 , B és más változatokban]), hogy Istent tekintsük
az eudokeÇ alanyának. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy konkrétan megnevezve
nincsen. Igaz, Isten a himnusz elsı részében is implicite és anélkül cselekvı szubjektum,
hogy néven volna nevezve (ktizÇ – passivum divinum).
Az új teremtés Isten kiengesztelı kezdeményezésére épül, amely által minden („a
minden”, „legyen az akár a földön vagy akár az egekben”) új, szent kapcsolatba kerül
vele. Az elsı teremtéshez hasonlóan ez is Isten cselekvése: Jézusban, Jézus által és Jézusért.
Az isteni kezdeményezés a „békességet szerez / teremt” (eir‘nopoieÇ – hapax
A KOLOSSZEI LEVÉL KRISZTUS-HIMNUSZA
127
128 Martin Hasitschka