Bibliai Imádságok - Gál Ferenc Hittudományi Főiskola

Tim szerzıje itt két egymástól eltérı, akár egymást kölcsönösen kizáró motívumot egyesít,
nevezetesen az isteni megerısítést, amelynek alapja a kiválasztás, illetve a személy
megbízhatóságát, mint a megbízás alapját. 26
A Pál-anamnézis úgy mutatja be az apostolt, mint az elsı, illetve mint a paradigmatikus
megmentett bőnöst. İ az, aki elsıként és tipikusan tapasztalta meg Krisztus könyörületét,
az ı egyetemes megmentı tettét. Miért éppen a „megváltott bőnös” paradigmához
folyamodik a szerzı? Részben azért, mert ezzel egy biográfiai adatra céloz, ami
a levél hitelességét támaszthatja alá, noha figyelembe kell venni azt is, hogy a szerzı
jelentısen átértelmezi Pál zsidó múltját. A Gal 1,13–16.23-ban Pál hivatkozik arra, hogy
üldözte (di,wkw) az egyházat, de ezt nem bőnössége, hanem zsidó vallásos elkötelezıdése
jeleként említi. 27 Ezt megerısíti a Fil 3,6: Pál saját múltját, törvénytiszteletét és az
egyház üldözését beleértve, a buzgóság kifejezésének tekinti (kata. zh/loj diw,kwn th.n
evkklhsi,an( kata. dikaiosu,nhn th.n evn no,mw| geno,menoj a;memptoj). Az apostol soha nem
minısíti zsidó vallását a hitetlenség vagy a bőn kategóriáival. 28 Az 1 Kor 15,8–10-ben
Pál az e;ktrwma nehezen értelmezhetı, önmagát lekicsinylı kifejezést alkalmazza magára;
ı a legkisebb (evla,cistoj) az apostolok között, maradandó fogyatékosság jellemzi,
mert üldözte (di,wkw) Isten egyházát, azonban itt sincs szó bőnrıl. 29 (Érdekes egyébként,
hogy itt ı az utolsó – e;scatoj –, nem az elsı, mint az 1 Tim 1,15-ben. 30 ) Továbbá, noha
a di,wkw közös és páli, Pál soha nem alkalmazza magára a bla,sfhmoj illetve a u`bristh,j
kifejezéseket. 31 Figyelemre méltó, hogy az 1 Tim 1,20-ban a blasfhme,w a két tévtanító
magatartását jellemzi, ezért lehetséges, hogy a Pál-anamnézis tudatosan teremt párhuzamot
Pál kifogásolható múltja és a tévtanítók mőködése között. 32 A páli tradíció lukácsi
változatában azonban (ApCsel 9; 22) a megbízás egybeesik a megkegyelmezés mozzanatával.
Feltőnı, hogy itt több kulcsszó szerepel együtt, mint az autentikus levelekben:
a di,wkw ige (9,4–5; vö. 22,4–7.8), Pál küldetése a nemzetekhez (ta. e;qna, 9,15), megerısödése
(evnedunamou/to), amely képessé teszi kiállni a zsidókkal szemben, sıt a 22. fejezetben
a bőnök lemosása (a`marti,a, 22,16; a 22,19–20 meglehetısen drámaian írja le Pál 33
26
WOLTER, Pastoralbriefe, 41. A két szempont összeegyeztetésének nehézségét Marshall is
érzékeli (Pastoral Epistles, 390).
27
DIBELIUS/CONZELMANN, Pastoral Epistles, 28; Brox, Pastoralbriefe, 110 (megállapítását
azzal folytatja: „Die Damaskusstunde war für ihn keineswegs die Bekehrung aus Sünde und Gottlosigkeit.
Er beklagt sein Judesein durchaus nicht als Irrtum und Sündhaften Lebenswandel”);
OBERLINNER, 1. Timotheus, 39. A PL Páljának bőne (tudatlanságból cselekedett) inkább a pogányokra
jellemzı (BROX, Pastoralbriefe, 110; FIORE, Pastoral Epistles, 49; vö. ROLOFF, 1. Timotheus,
87, 93).
28
Vö. ROLOFF, 1. Timotheus, 93.
29
W. SCHRAGE, Der erste Brief an die Korinther. IV. 1Kor 15,1–16,24 (EKK VII/4), Zürich/
Neukirchen–Vluyn, 2001, 60–65.
30
J. SCHRÖTER, „Kirche im Anschluss an Paulus. Aspekte der Paulusrezeption in der Apostelgeschichte
und in den Pastoralbriefen”, ZNW 98 (2007) 77–104 (84).
31
OBERLINNER, 37–38: olyan jelzık, amelyek máshol Isten ellenségére, ill. az istentelenekre
vonatkoznak.
32
L. R. DONELSON, Pseudoepigraphy and Ethical Argument in the Pastoral Epistles (HUT
22), Tübingen: Mohr-Siebeck, 1986, 101.
tetteit). Érdekes az is, hogy a „pasztorális Pál” számára némileg mentı körülmény a
tudatlanság (noha a Róm 1,20–21 szerint még a pogányok is megismerhetik Istent, és
ezért nincs mentségük). Az életrajzi utalások ellenére tehát a Pál-anamnézis közelebb
áll a lukácsi Pál-képhez, mint ahhoz, amely a hiteles levelek alapján bontakozik ki. 33
A biográfiai adatok azonban a pszeudoepigráfiában soha nem öncélúak, hanem a
tézist szemléltetik, vagy a beszélıt legitimálják. 34 Ez esetben a tézis: Pál, illetve az általa
megbízott egyházi vezetık kizárólagos tekintéllyel bírnak az igaz tanítás közvetítésében
és a tévtanítás elhárításában. A Pál-anamnézis ehhez kapcsolódó implicit célja eleve elhárítani
az ellenfél részérıl érkezı minden olyan (potenciális) ellenvetést, amely „Pál”
tekintélyét megkérdıjelezhetné. Ez különösen az egykor-most sémából következik: Pál,
az egykori „eretnek” már megtapasztalta Krisztus kegyelmét, és most az ı bizalma folytán
áll szolgálatában.
A 13. és 15. v kulcsszava a to. pro,teron, illetve a prw/toj. Pál korábban istenkáromló,
üldözı és erıszakos volt, ami azon bőnösök közé sorolja ıt, akik megmentésére Krisztus
a világba jött. Azonban, amint az „igaz beszéd” záró része mutatja, ı az elsı megkegyelmezett
bőnös. Itt azokat követem, akik a prw/toj-t temporális elsıbbségként értik, nem
felsıfokként. 35 Ezáltal a szerzı Pálra alkalmazza az „igaz/hiteles beszédet”, 36 amelynek
tárgya egy igehirdetı formula: Krisztus a bőnösök megmentésére jött a világba. 37 Pál
tehát az elsı megmentett bőnös. E téma rendkívül fontos, mert az idıbeli prioritás olyan
toposz, amely a tekintély megalapozását szolgálja. Pál elsıbbsége ısképpé, típussá teszi
ıt, az autentikus levelektıl eltérıen, ahol az apostol saját életét követendı példaként
állítja a közösségek elé. Itt azonban Pál, Wolter szavaival, „Urbild”, nem „Vorbild”,
Helyesen állapítja ezt meg J. SCHRÖTER, „Kirche im Anschluss an Paulus. Aspekte der Paulusrezeption
in der Apostelgeschichte und in den Pastoralbriefen”, ZNW 98 (2007) 77–104 (83–
84), noha nem részletezi a hasonlóságokat. A páli tradíció különbözı áthagyományozási formáiról
l. még D. MARGUERAT, „Paul après Paul : une histoire de réception”, NTS 54.3, 2008, 317–337.
34
Az életrajzi adatok ürügyként való használatáról és a filozófiai tételnek való alárendelıdésükrıl
l. DONELSON, Pseudoepigraphy, 28–41 (a cinikus levelek példáján).
35
BROX, Pastoralbriefe, 115–116; WOLTER, Pastoralbriefe, 50–51; ROLOFF, 1. Timotheus, 96;
vö. LSJ s.v. prw/te,uw (prw/toj). Donelson és Fiore álláspontjával ellentétben (DONELSON,
Pseudoepigraphy, 103; FIORE, The Function of Personal Example in the Socratic and Pastoral
Epistles (AnBib 105), Rome, Biblical Institute Press, 1986, 199, uı., Pastoral Epistles, 50.
36
Az avnqrw,pinoj megfelelıje, a humanus szövegvariáns csak a latin kéziratokban jelenik meg,
és nincs különösebb jelentısége; l. NA 27 ad locum: b (Bp., Nemzeti Múzeum, 8–9. sz.), m (Monza,
10. sz.), r (München, 6–7. sz.), a Vg több kézirata; vö. Knight, 31–32 (Westcott-Hort szerint a
variáns valószínú a 3,1-nél is megtalálható v.l. hatását tükrözi).
37
A pisto.j o` lo,goj egy megbízhatónak minısített kijelentést vezet be és emel ki, vagy idéz;
l. G.W. KNIGHT, The Faithful Sayings in the Pastoral Letters, Kampen: Kok, 1968, 7, 18–20; uı.,
The Pastoral Epistles: A Commentary on the Greek Text (NIGTC) Grand Rapids: Eerdmans, 1992,
99–100 (noha az elgondolás, hogy itt Pál saját tapasztalatára hivatkozik nagyon leegyszerősítı).
A kijelentés kerügmatikus jellegérıl a jelen összefüggésben l. BROX, Pastoralbriefe, 111– 112.
HÁLAADÁS MINT LEGITIMÁCIÓ: 1 TIM 1,12–17
167
168 Zamfir Korinna