Bibliai Imádságok - Gál Ferenc Hittudományi Főiskola

észben a teremtésben már szerepe van a bölcsességnek, ha nem is kifejezetten mint elsı
emanációnak. A Példabeszédekben (8,22kk) már mint preegzisztens jelenik meg.
(Kedves vallástörténeti párhuzam a bölcsességnek játszó gyermekként való említése – ezt
azután a Zsidó levél nem alkalmazza).
Még jobban érezzük a kapcsolatot a deuterokanonikus és egyéb irodalom szövegeivel.
A Salamon bölcsessége (SapSal) szó szerinti egyezéseket kínál – majd találkozunk
vele – azután az etióp Hénókh (aethHen) az Emberfia küldetésének leírásával
kínál párhuzamokat, Jesus Sirák fia (benSira) ugyancsak szó szerinti egyezést ad,
Alexandriai Philo mőveiben pedig rengeteg párhuzam és logikai összefüggés található
Isten képe említésével, a ’deuteros theos’-szal, ’karaktérrel’, a Logosszal és annak munkájával
kapcsolatban.
(Csak röviden említem ezen iratok keletkezési idejét és jellegét: A SapSal Kr.e. 1. sz.
– esetleg átnyúlik keletkezése a Kr. szerintibe, – hellenista zsidó ’propagandairat’. Az
aethHen Kr.e. 2. sz. – apokalipszis. BenSira Kr.e. 190 körüli – írástudói lelkülető, kissé
prófétikus hangvételő intelem. Philo pedig Jézus Krisztus és Pál apostol kortársa, az allegorikus
bibliaértelmezés legnagyobb egyénisége, amellett filozófusként is jelentıs.)
Vegyük most sorra az Exordium-Prológus szövegét!
Kezdıdik egy nagyszerő alliterációval: polymerós kai polytropós palai ho theos
lalésas tois patrasin en tois profétais. 5 pi betős szó szerepel benne – a pi betős
alliteráció a hellenista kultúra kedvelt formája. A forma mellett azonban igen hangsúlyos
a mondanivalója: a Fiú analógiátlansága, méltósága. A ’sokszor’ kifejezés a kijelentés
quantitatív jellegét, a ’sokféleképpen’ pedig a qualitatívot emeli ki, míg a Fiúban adott
kijelentés egyszeri és egyszer s mindenkorra szóló. A Fiúban adott kijelentés minıségben
felülmúlja az eddigieket. Ugyanis ez is fontos: a prófétákban szólalt meg Isten korábban,
és ez különösen azért érdekes számunkra, mert a kor gondolkozása szerint a prófétákban
úgy szól Isten, hogy orgánumként (eszközként) használja fel ıket. Philón csupán tolmácsnak
tekinti a prófétát (Spec.leg. III.8.) A Fiú azonban más és több – ezt nem a
görög kifejezés emeli ki, hanem éppen a prológus tartalma. Lépjünk is tovább ezekre a
kijelentésekre:
1. „Akit örökösévé tett mindennek, aki által a világot teremtette” (hon ethéken kléronomon
pantón, di’hou kai epoiésen tous aiónas). Ebben a Fiú és a világ összevetését olvassuk.
Elsı pillanatra talán nem feltőnı, de ki kell emelnünk: a logikai sorrend szerintünk
más lenne; elıbb a teremtés, azután az örökössé válás. De éppen itt van a Vorlage
szerepe: a korabeli gondolkozás szerint természetesen minden az Atyáé, és ami az övé,
azt ajándékba adja Fiának. Ez természetes még nekünk is. További lépés: a kanonikus
iratok utáni fejlıdésben ezt találjuk: a Dánielnek és Izráelnek szóló ígéretet (12,13) a
LXX ’sors’ helyett ’örökségként’ fordítja. Ugyancsak benSira is az Ábrahámnak szóló,
örökségrıl szóló ígéretet kiterjeszti Kánaánon túl az egész világra. Most jön az összekapcsolás:
miután az Izráelnek szóló ígéretek egyre inkább a Kiválasztottra helyezıdnek
át, így lesz a Kiválasztott a világ örököse. De ez nem csak eszkhatologikus valóság, hanem
nincsen idıbeli határa visszafelé sem – így lesz a Kiválasztott mindennek örököse
Kezdettıl fogva. (Zsidó 1,4; 1,6) Már a nem láthatóké is, hiszen a nem láthatókból alkotta
Isten a láthatót. (11,1).
Érdemes ezt összevetnünk a Jn Prológussal és a Kol 1-gyel. Jánosnál azt olvassuk:
„nála nélkül semmi sem lett, ami létrejött”. A gnosztikus világszemléletben az anyagi
világ egy gonosz demiourgosz mőve – ezzel szemben hangsúlyozza a Prológus, hogy
a Logoszé, a Fiúé. A Kol 1-ben pedig úgy olvassuk: a Fiú ’prótotokos pasés ktiseós’ –
elsıszülöttje minden teremtésnek – ez szintén a hellenista világ nyelvén fogalmazott kijelentés.
Ugyanis a prótotokos nem egyszerően az elsı egy sorban, hanem olyan valaki,
akinek a többi utána következık létrejöttében szerepe volt (azaz Teremtı ı is). Ezekkel
rokon, de még hangsúlyosabb a Zsidó levél szava: már az anyagi világ létrejötte elıtt
mindennek örököse és ura, így teremtetik általa a látható világ.
2. A következı két kijelentés az Atya és a Fiú kapcsolatát írja le. „Isten dicsıségének
kisugárzása” az elsı (apaygasma tés doxés aotou). Isten dicsısége pedig már az Ószövetségben
sem csak Istent kísérı jelenség, hanem sokszor Isten megjelenítıje: Ezékiel
látomásaiban Isten dicsısége elhagyja az elpusztuló Jeruzsálemet, majd újra visszatér az
újra felépülı templomba. Itt ’kisugárzást’ találunk – ami lehet aktív és passzív jelentéső
is, de mindenképpen a Fiú analógiátlan személyét jelenti. Órigenész, Luther és Kálvin
a passzív értelmezést ajánlották (a forrás az Atya dicsısége). Az újabb magyarázók
azonban inkább az aktív értelem mellett vannak: a Fiú jelenti a dicsıség forrását. Vagy
egy másik magyarázó szavaival: ahogyan a fényforrás és fény összetartozik, úgy tartozik
össze az Atya és a Fiú, A SapSal döbbenetesen gazdag analógiát kínál a bölcsességrıl
szólva: „mert az örök világosság kisugárzása ı, és Isten tevékenységének tiszta tükre,
és az ı jóságának képmása” (atmis tou theou dynameós. aporroia tés tou pantokratoros
doxés, apaygasma fótos aidiou, eikón tés agathotétos aoutou – 7,25–26). De ugyancsak
érdekes számunkra ugyanezen iratból a 9,1–2: „aki igéddel teremtetted a mindenséget,
és bölcsességed által hoztad létre az embert”… Különösen az elsıként idézett szöveg
mutat hasonlóságot a Jn Prológussal: a Logosz Isten (az Atya) egyetlen hiteles kijelentıje.
Azután János még beszél a testté lételrıl, és arról, hogy aki Jézust látta, látta az
Atyát – ez a gnoszticizmus miatt fontos kijelentés. A filozófia nyelvén pedig az arc, test,
testté létel, a láthatóság helyett Isten lényének meghatározására más szavak jelentısek:
a dicsıség, a kisugárzás, a tükör, a jóság képmása stb. De fontos összefoglalása az eddigieknek:
ahogyan az apaygasma (kisugárzás) nem kevesebbet kíván megfogalmazni
Arról, aki reprezentáns, úgy a doxa sem kevesebbet Arról, akit reprezentál. Nem véletlenül
sorolják az eikón, Logosz stb. kifejezések mellé ezeket a Vorlage-ból ismert
szavakat. Bár hasonlókat találunk még azután a Kol 1-ben is: eikón tou theou, a Fil 2-
ben: isa theó, a dogmatikában pedig, hogy Jézus homoousios – egylényegő – az Atyával.
Kiki a maga nyelvén és kontextusában beszél ugyanarról. Ezt azért ki kell mondanunk!
De ezek a szavak már részben át is vezetnek bennünket a következı mondatrészhez.
3. „Lényének képmása” (karaktér és hypostaseós autou) – hangzik a következı tézis.
Ez a két szó is magyarázatot igényel. A ’karaktér’ a pénzverı verıtıkéje a profán használatban:
a belekalapált nemesfém tökéletes lenyomata lesz a mintának. Philo sok helyen
alkalmazza ezt a szót a Logosszal kapcsolatban (Plant 81; QudDet 83): a Logosz Isten
’lenyomata’, tökéletes megjelenítıje. Sıt Philón még tovább bıvíti a képet: a Logosz
mint Teremtı szintén mintává válik az ember számára, az ember a Logosz ’lenyomata’
lesz. A ’hypostásis’ sok jelentése közül a legfontosabbak most számunkra: egzisztencia,
realitás, szubsztancia. Azaz aki ezt a megjelölést kapja, az teljes mértékben hordozza
A ZSIDÓ LEVÉL 1,1–3 „KRISZTUS-HIMNUSZA”
173
174 Herczeg Pál