Bibliai Imádságok - Gál Ferenc Hittudományi Főiskola

4. „Számkivetésem földjén én is dicsőítem” (13,1–8)
Eulogetos ho Theos ho zÇn eis ton aiôna – Tobit az örökkévaló Isten áldásával kezdi
imáját. A héber köznyelvben az emberek áldása azok üdvözlését jelenti, a zsoltárokban
azonban a hívek áldása azt jelenti, hogy elismerik az Úr hatalmát és dicsıségét. Az
egyén az Istentıl kapott kegyelemért áldja az Urat. A korábbi fejezetekben Sára, Tóbiás,
Ráguel, Edna és Tobit (3,11; 8,5.15–17; 9,6; 11,14) áldják az Urat. Azáltal, hogy ebben
a dicsıítı énekben áldja Istent, Tobit „Isten és az ı országa, valamint mindkettı örök természete
kapcsolatát hangsúlyozza” 35 .
A 2. versben Isten büntet és kegyelmez, az 5. versben büntetni fog és majd megkegyelmez,
a 9. versben Isten megbünteti Jeruzsálem fiait tetteikért, „de újra megkönyörül”
rajtuk.
A mastigoun és az eleein szavak ismét együtt fordulnak elı a 11,15-ben, ahol Tobit
hálával ismeri fel, hogy ugyanaz az Isten, aki megbüntette ıt, meg is kegyelmezett neki
azáltal, hogy visszaadta neki szeme világát. A büntetés célja azt volt és mindig az, hogy
a büntetésben részesülı közelebb kerüljön az Úrhoz. A 2c versben az „alvilág mélységeit”
a šeol szó fejezi ki, amely jelenthet halált (Zsolt 18,6), közvetlen veszélyt (Zsolt
30,4) vagy a holtak birodalmát (Zsolt 49,15). A 2d versben „senki sem szabadulhat a
kezébıl” kifejezés a diaszpórában és az Izrael földjén élı zsidók hitvilágát tükrözi, miszerint
Isten a történelem és a természet ura. Ez a kép Isten hatalmára és tetteire utal.
Isten erıs keze mőködött akkor is, amikor kivezette népét Egyiptomból (Kiv 13,3). A
3a–4a versekben Tobit felszólítja a számőzetésben élı zsidó társait, hogy dicsıítsék az
Urat a pogány népek elıtt. Ebben az imában Tobit szájából hatszor hangzik el az exomologein
ige (13,3,6 kétszer, illetve a 8.,10.,16. versben) a Septuagintában ezt az igét pedig
szinte csak Isten dicsıítésével kapcsolatban használják, különösen a Zsoltárok könyvében.
Az izraelitákat arra buzdítják, hogy hirdessék Istent és tetteit a népeknek (vö. Zsolt
18,50; 57,10; 105,1; 108,4). Az effajta dicsıítés által a hívık magabiztosabbá válnak
(Tób 11,17; 12,6–7) és tudatják mindenkivel, hogy Izrael Istene felülmúlhatatlan, és népéért
cselekvı Isten. „Így bizonyos tekintetben Izrael az út, amelyen a nemzetek az Úr
elé kerülhetnek. Röviden összefoglalva, Izraelnek fennhangon kell az Urat dicsıítenie
a többi nép elıtt, hiszen (1) ez a megfelelı közös imádata annak a népnek részérıl,
amely már megtapasztalta az Úr jóságát; (2) a hasonló körülmények között élı zsidók
számára támogatás és öröm forrása lehet a dicsıítés, és (3) ez az egyik módja annak, ami
által az Úr minden nemzetet magához hív 36 . Noha az asszíriai és a babilóniai deportálások
igazságtalan támadók mőve volt, Tobit hite szerint az Úr az, aki szétszórta az
izraelitákat a többi nép között, hogy ezáltal is megmutassa nagyságát.
A 4b versben a szövetség Istene „Atyánk, Isten örökkön-örökké”. Ez a megfogalmazás
emlékeztet az elsı parancsra a Teremtés könyve 20,2–3-ban és a Második Törvénykönyv
32. fejezetének 6. versében: „Hát nem atyád és teremtıd?” Griffin rámutat, hogy
a királyság alatt az apa-fiú képet elkerülték, mivel pogány befolyás alatt tévesen értel-
mezhették volna, mintha valódi fizikai rokonság lenne Isten és az ı népe között (vö. Jer
2,27, amelyben a bálványimádókat kritizálja, akik egy darab fának azt mondják „Atyám
vagy”). A. Strothmann jogosan tart ki amellett, hogy a 4b versben olvasható Pat‘r
h‘mÇnt az 5ab versben található mastigÇsei kai eleesei kifejezés fényében értelmezendı.
Isten a mi Atyánk, mert megsajnál bennünket, szellemi atyasága erıs garancia arra, hogy
újra és újra megkegyelmez nekünk. Itt közvetlen gondolatként látjuk a diaszpórát mint
fenyítést Izrael bőneiért, ahogyan azt a Második Törvénykönyv 30,1–10. is mondja: „In
diesem Zusammenhang hat die Vaterbezeichnung Gottes in Tob 13,4b vor allem die
Funktion, die Hoffnung auf Wiederzuwendung Gottes zu Israel zu stärken, in dem der
väterliche Gott als Garant dieser sich mit der Rückkehr ins Land konkretisierenden Hoffung
angesehen wird. Zwei Beobachtungen legen das nahe: die Verbindung der Vaterbezeichnung
Gottes mit der Formel mistagoun kai eleein und die durch die Gemeinsamkeiten
von Tob 13,1b–6b mit Dtn 30,1–10 und Dtn 32,29 motivierte Bedeutung der Vaterbezeichnung
Gottes in Dtn 32,6 für Tob 13,4d” 37 . Isten az Atya, mert szenvedéseinken
keresztül tanít bennünket, és mert hőségesen megtartja a szövetséget. Griffin arra emlékeztet,
hogy Tóbiás könyve néhány indirekt leckét tartalmaz arról, hogyan kell egy gyereknek
emberi apjához viszonyulnia. Analóg módon ugyanezeknek az elveknek – engedelmesség,
tisztelet és törıdés – kell érvényesülniük Izrael gyermekeinek Urukhoz való
viszonyában is. Griffin ugyancsak felhívja a figyelmet az isteni címek (Kyrios, Pat‘r,
Theos) különbözı aspektusaira a 4c-d versben: „A három kifejezés, amelyet Tobit ebben
a versben használt, hogy hirdesse és védje Jahve (Úr, Atya, és Isten) dicsıségét, a nép
és Isten kapcsolatának és az ı tevékenységének három különbözı aspektusát világítja
meg. A Kyrios (Jahve) mutatja Isten személyes természetét, valamint népéhez és a világhoz
való közvetlen kapcsolatát; a Pat‘r (~b) Isten a népével kialakított családias kapcsolatára
utal, amelynek ı a teremtıje és egyben védelmezıje; ugyanakkor a Theos (êlohím)
Izrael Istenének transzcendens természetére utal, aki egy és mindenek felett áll. Az Úr,
Atya és Isten kifejezések együtt szerepelnek Sir 23,4-ben és a 3Makk 5,7-ben is. Így hát
Izrael arra hivatott, hogy Jahvét dicsıítse, mert ı az Úr, az Atya és az Isten” 38 .
Az 5. versben Tobit megismétli a 2. vers gondolatát: Isten fenyít, majd megkönyörül
népén. A 2. versben a büntetést azzal a képpel állítja párhuzamba, hogy az Úr ledobja
a bőnöst a sheol mélyére, és a kegyelem kiáradása e nagy szakadék mélyérıl való felemelést
jelenti. Itt a büntetést az mutatja, hogy utalás van „Izrael népének nemzsidó népek
közti szétszórására (diaskorpizein), valamint a kegyelemre, amelyet Isten az ı népének
újbóli összegyőjtésével (synagein) gyakorolt. A 3b versben levı diaspeirein, ill. az
5d versben olvasható diaskorpizein igék különbözı héber igék Septuaginta-beli fordításai,
értelmük pedig lényegében azonos: Izrael szétszórattatása mint Isten büntetése. A
próféták gyakran utalnak Isten ebbéli fenyítésére, és Ezekiel rámutat, hogy a szétszórás
azért történt, hogy megtisztítsa Izraelt bőneitıl, hogy tudatára ébredjenek, hogy Isten
létezik (Ez 11,16–17; 12,15; 20,23.41–44; 22:15–16; 34;41). A Második Törvénykönyv
30. fejezetében (1–4. versek) markánsan jelen van Izrael tapasztalata a szétszórattatásról
35
36
P. GRIFFIN: Op. Cit., 235.
P. GRIFFIN: Op. Cit., 246.
37
38
A. STROTMANN: „Die Vaterschaft Gottes im Buch Tobit”, 1991, 52.
P. GRIFFIN: Op. Cit., 255–256.
TOBIT HÁLAÉNEKE (TÓBIÁS 13,1–18) MINT A SZÓRVÁNYZSIDÓSÁG IMÁJA
65
66 Mato Zovkić