Bibliai Imádságok - Gál Ferenc Hittudományi Főiskola

3.3. A Krisztushoz fűz őd ő személyes viszony
és annak felismerése, hogy Krisztusnak
egyetemes jelent ősége van az üdvösség szempontjából
Mind A kolosszei levélben, mind A második korintusi levélben megtaláljuk egyrészt
a Krisztushoz főzıdı egyéni kapcsolat bizonyságtételeit, másrészt azokat a helyeket,
amelyek azt állítják, hogy az üdvösség szempontjából Krisztus jelentısége egyetemes.
Ez a tényállás a következıképpen értelmezhetı. A Krisztushoz való viszony, amely a hit,
remény és szeretet meghatározta személyes élethelyzetben és életgyakorlatban valósul
meg, kiindulópontul szolgál Krisztus általános és egyetemes jelentıségének teológiai
reflexiója számára.
Mind A második korintusi levélben, mind A kolosszei levél Krisztus-himnuszában és
annak kontextusában kettıs perspektívát találunk. A figyelem egyfelıl a krisztushívık
egyéni élethelyzetére irányul, másfelıl kitárul a horizont, amennyiben Krisztus misztériumát
az egész teremtésben felismerik. Ez a kettıs perspektíva azzal a meggyızıdéssel
függ össze, hogy a Krisztusban hívık az ı egyetemes üdvözítı jelentıségét is felismerik.
Hankovszky Tamás fordítása
A második korintusi levél hangsúlyozza: Isten Jézusban, „Isten képmásában” (2Kor
3,18; 4,4), akinek arcán felragyog „Isten dicsısége” (2Kor 4,6), fordul a világhoz a kiengesztelıdés
gesztusával. A Krisztusról mint Isten képmásáról szóló kijelentések
ugyanúgy, mint a kiengesztelıdésre vonatkozó igék egy hitbeli tapasztalattal és bizonyossággal
állnak kapcsolatban. A hívık életgyakorlatát az a meggyızıdés határozza
meg, hogy azzá a „képmássá” alakulnak, formálódnak át (metamorphoÇ), amelyet Jézus
testesít meg, és hogy ez a folyamat máris megkezdıdött (2Kor 3,18). A kiengesztelés
igéjére való fogékonyságuk is saját élethelyzetükben gyökerezik. Egy meggyızıdést,
amely szubjektív bizonyosságukkal áll kapcsolatban (2Kor 5,18: Isten kiengesztelıdik
velünk), egyszersmind egyetemes módon az egész objektív valóságra is vonatkoztatnak
(2Kor 5,19: Isten kiengesztelıdik a világgal [kosmos]). A valóság „misztikus szemlélete”
a hívıket új életgyakorlatra, különösen pedig a „kiengesztelés szolgálatára” indítja.
Egyetemessé szélesedı perspektíváról A kolosszei levél Krisztus-himnusza esetében
is beszélhetünk. A hívık, akik úgy tekintenek magukra, mint akik a „szeretett Fiú” országában
(basileia) vannak, és különös módon tartoznak ıhozzá (Kol 1,13–14), egyszersmind
azt is felismerik, hogyan nyilatkozott meg benne mint „képmásában” a láthatatlan
Isten, és hogyan teremtetett „a minden” benne, általa és érte.
Nemcsak az egész földi valóság, hanem a húsvéttal beköszöntött új teremtés is Jézusra
vonatkozik. Merész gondolat! Azokban a hívıkben ötlik fel, akik Isten saját életükben
megtapasztalt megmentı és kiengesztelı tevékenységében (Kol 1,21–22)
egyúttal Istennek az egész teremtéssel kezdeményezett kiengesztelıdését is felismerik.
Új fényben látják a világot, Isten kiengesztelı szeretetének fényében, amely
legmagasabb rendő kifejezıdését a Megfeszítettben találja meg.
„A minden” kiengesztelése természetesen kapcsolatban áll az Isten és az ember közötti
kiengesztelıdéssel. A római levél értelmében azt is mondhatjuk, hogy ez a kiengesztelıdés
az egész teremtésre kihatással van. A teremtés nemcsak az ember nyomorúságából
részesedik, hanem üdvösségébıl is (Róm 8,19–22).
A Krisztus-himnusz óriási követelményt támaszt. Következetesen Krisztusra tekintı
gondolkodásra és életre hív fel egy olyan társadalomban, amelyet világnézeti és vallási
szempontból pluralisztikus és szinkretista tendenciák határoznak meg (Kol 2,8–23).
A KOLOSSZEI LEVÉL KRISZTUS-HIMNUSZA
131
132 Martin Hasitschka