Bibliai Imádságok - Gál Ferenc Hittudományi Főiskola

3. A belső szerkezet
A szerzı abbéli igyekezete, hogy rendet és harmóniát teremtsen gondolatai között és
irodalmi kifejezésmódjában nemcsak munkája makrostruktúrájában jut kifejezésre, hanem
a kisebb egységekben, sıt az egyes mondatok szintjén is. Így hát nem csodálkozunk,
ha az általunk vizsgált szövegben az ószövetségi idézetek sorrendjében szándékosságot
vélünk felfedezni. Természetesen ezt a synkrisis módszere is megköveteli,
másképpen az olvasók nem érthetik az összehasonlítás szándékát. A szöveg szerkezetét
az alábbi séma alapján magyarázhatjuk 1 :
1) 1,5–6 1. ellentét a) Krisztus: Fiú 1,5
b) angyalok: imádók 1,6
2) 1,7–12 2. ellentét b) angyalok: szolgák 1,7
a) Krisztus: Isten örökkön-örökké álló trónus 1,8
felkenés 1,9
Úr
a kezdeteké
és a világé 1,10–12
3) 1,13–14 3. ellentét a) Krisztus: Isten isteni trónus 1,13
b) angyalok: szolgálók 1,14
Ez a vázlat felfedi a szerzı abbéli szándékát, hogy segítse olvasóit abban, hogy a-
mennyire csak lehetséges, kitartsanak és figyelmesen hallgassák a mondanivalót. A hét
ószövetségi idézetet nem lineáris sorrendben helyezte el, hanem az idézetek fı témáit
keresztformába szervezte. Ha a különbözı témákkal kapcsolatos idézetek elosztását tanulmányozzuk,
rájövünk arra is, hogy közülük csupán kettı utal az angyalokra, ráadásul
ezek rövid idézetek (MTörv 32,43 a Zsid 1,6-ban és Zsolt 104,4 a Zsid 1,7-ben). Ismét
öt idézet szól Krisztushoz, illetve Krisztusról, néhány közülük terjedelmesebb (Zsolt 2,7/
1Krón 17,3 a Zsid 1,5-ben; Zsolt 45,7–8 a Zsid 1,8–9-ben; Zsolt 102,26–28 a Zsid
1,10–12-ben; Zsolt 110,1 a Zsid 1,13-ban). Láthatjuk, hogy a szöveg mennyiségi szempontból
tekintve is Krisztus nagyobb kiválóságát hangsúlyozza. Azt elıre leszögezhetjük,
hogy az elsı párban olvasható idézetek a különbözı lényeknek az Istennel való
kapcsolata mibenlétével foglalkoznak: Krisztus mint Fiú egyedülálló kapcsolatban áll
Istennel, míg az angyalok alacsonyabb rendő lények. A második pár inkább szerepük aspektusával
foglalkozik: az angyalok szolgálók, és mint ilyeneknek nincs állandó állapotuk,
hanem különbözı alakokat vesznek fel attól függıen, hogy milyen természető szolgálatot
végeznek (szél, tőz stb.), míg Krisztus az Isten magasztos és változatlan állapotában
részesül. Végül pedig a harmadik pár mindkét elızı jellegzetesség egyfajta szintézisét
nyújtja.
4. Magyarázat
4.1. Krisztus – Isten Fia (Zsid 1,5)
4.1.1. Krisztus isteni fiúságának egyedülállósága
A Zsid elsı fı szakaszát egy költıi kérdés nyitja; a szerzı hőséges szándékához: közönségéhez
párbeszédes homiletikai stílusban szól, hogy ezáltal is fenntartsa a folyamatos
figyelmet.
E fejezet mind a hét ószövetségi idézetében a szerzı feltételezi, hogy függetlenül a
történelmi és irodalmi szövegösszefüggésektıl azokat maga Isten nyilatkoztatja ki. Az
1,1-ben hirdetett elsı gondolathoz ragaszkodik, amely tulajdonképpen az egész Biblia
központi témájáról szól: arról, hogy Isten szól népéhez. Így hát a szerzı, még akkor is,
ha tudja, hogy néhány általa idézett szöveg különbözı, az Izrael történelmében szerepet
játszó személyektıl származik. Tudván, hogy minden egyes bibliai szó mögött maga az
Isten személye és hatalma van jelen, a szerzı nagy körültekintéssel használja a bibliai
szövegeket. Van egy másik sajátosság, amelynek mentén a szerzı a bibliai szövegeket
kezeli: minden idézet valamilyen értelemben Krisztusra utal, és csak benne éri el teljes
értelmét.
Feltételezhetı, hogy a szerzı az Ószövetség minden szövegét megvizsgálta, de egyetlenegy
olyan szöveget sem talált, amelyben Isten az angyalaihoz mint fiaihoz szólna.
Valójában mindkét idézett szöveg (Zsolt 2,7 és 1Krón 17,13/ 2Sám 7,14) emberi lényhez
illetve emberi lényrıl szól. Az Ószövetség írásainak görög nyelvő változatában (Septuaginta)
azonban találunk kifejezéseket, amelyek „Isten fiairól” beszélnek. Ezekben a kifejezésekben
Isten fiai a szellemek, illetve az angyalok, tehát ıket érti alattuk a szerzı (pl.
Jób 1,6; 2,1). A Jób 38,7-ben párhuzam áll „Isten fiai” és a „hajnali csillagok” között,
ami tanúsítja azt, hogy az ısi kultúrákban a szellemi lények és az égitestek között hasonlóság
állt fenn, és a Zsolt 89,7-ben párhuzamot figyelhetünk meg a „felhık” és „Isten
fiai” között 2 . Általánosságban elmondhatjuk tehát, hogy a Septuaginta az angyalokkal
kapcsolatosan nem igazán kedvel „Isten fiairól” szólni; ez alól az egyetlen kivétel a Zsolt
89,7.
Térjünk most vissza magához a szöveghez. Az egyértelmő, hogy a „fiú” szó a Zsid
szerzıje számára rendkívül fontos. A görög szövegben a „fiú” (huios) szó az egész körmondat
elején és végén áll, középen pedig van egy az Istenre vonatkozó „én” (egó). A
görög mondat pontos fordítása valahogy így hangozhatna:
Fiam vagy
Én a mai napon nemzettelek téged.
Én atyja leszek
ı fiam lesz.
E jövendölés ereje abban áll, hogy maga Isten beszél, és szavai által tisztelettel szól
a Fiúról. A Bibliában a szó szoros értelmében vett „név” kétfajta dimenzióval bír: a
1
A. VANHOYE, La structure littéraire de l’Épître aux Hébreux, Paris 2 1976, 85.
2
Vö. ugyancsak Dán 3,92-vel, ahol Isten angyalának arca olyan, mint „egynek Isten fiai közül”.
Az MTörv 32,43 versérıl késıbb ejtünk szót.
KRISZTUS „NEVE” AZ ÓSZÖVETSÉG FÉNYÉBEN (ZSID 1,5–14)
135
136 Jaroslav Brož